fontos

2010 óta nyolcszor annyi pedofilt ítéltek el, mint korábban

Bors

Létrehozva: 2024.02.27.

Orbán Viktor azonnali kérdésekre válaszolt.

Sűrű nap volt ma a parlamentben, a T. Ház már szavazott Novák Katalin lemondásáról, és megválasztotta Sulyok Tamást köztársasági elnöknek. A képviselők szavaztak már a svédek NATO-csatlakozásáról is. Este nyolc óra után pedig Orbán Viktort kezdték faggatni a baloldali képviselők az azonnali kérdések órájában. 

A pedofiloknak a kormányban sosem volt, ma sincsen, és nem is lesz kegyelem – válaszolta Kálmán Olgának (DK) az azonnali kérdésére a miniszterelnök. A volt műsorvezető azt kérdezte, tudott-e a kegyelmi ügyről. – A provokatív megjegyzéseket visszautasítom. A kormány mindent megtett annak érdekében, hogy megvédje a gyermekeket – fogalmazott.  A miniszterelnök elmondta, hogy 

2010-ben 81 pedofil bűnöző volt börtönben, míg 2024-ben 663-an vannak börtönben.

– Kegyelmet a köztársasági elnök adott, hogy ezt miért tette, arra egyedül ő tud válaszolni – válaszolta a kormányfő. Jelezte, hogy amikor tenni kellett volna a pedofilok ellen, akkor a baloldal nem támogatta a jogszabályok szigorítását.

A baloldali kormány alatt több mint 500 pedofil járkált szabadon

Orbán Viktor miniszterelnök momentumos képviselők kérdésére azt válaszolta, hogy kegyelmet Novák Katalin adott, ennek a miértjére ő tud válaszolni, a kormányfő nincs felhatalmazva, hogy a volt köztársasági elnök helyett válaszoljon. 

A kormány az elé kerülő ügyekben megalapozottan jár el, pedofil kérdésekben kegyelemnek helye nincs. 

Felidézte, az ellenzék nem támogatta a pedofil-nyilvántartás létrehozását, a pedofil gyermekpornográfia elleni javaslatukat és azt sem, hogy a szexuális bűncselekmények nem évülhetnek el, illetve, hogy a pedofilok neveléssel kapcsolatos munkát se végezhessenek. 

– A baloldali kormányok megengedték, hogy több mint ötszáz pedofil járjon szabadon Magyarországon, ők rejtegették a pedofilokat, elég gond a megörökölt istálló kitakarítása a jelenlegi kormánynak – mondta a kormányfő.

Hozzátette, 2010 óta születtek intézkedések, ezért a magyar gyermekvédelmi rendszer támogatása négyszer akkora, mint a baloldali kormányzás idején volt, és jóval magasabbak a fizetések, bár még nem elég magasak. – Nem a pedofilokat rejtegető baloldalban kell megbízni – mondta Orbán Viktor.

A kormány nem tárgyalta K. Endre kegyelmi kérvényét

– A kormány a kérdést nem tárgyalta. Ha tárgyalta volna, akkor nem lett volna kegyelmi ügy – válaszolta Tóth Bertalannak a miniszterelnök. Mint mondta, Varga Juditnak azért kellett távoznia, mert ellenjegyezte azt a kérelmet, amit nem kellett volna.

Orbán Viktor a jobbikos Ander Balázsnak azt válaszolta, hogy a jobboldali kormány hozott létre áldozatsegítő központokat az országban. – Minden szigorítást megfontolunk. A belügyminiszter utasítást kapott arra, hogy minden intézményvezetőt át kell világítani. Lesznek új szabályok, amelyek a vizsgálat szempontjait szablyák meg – tette hozzá. Viszontválaszában a kormányfő azt is elmondta, hogy a 2010-es kormányváltás óta a négyszeresére nőtt a gyermekvédelmi intézmények támogatása.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192159_auto_resized.jpg
origo.hu

Szánalmas, röhejes, megalázó: Magyar Péter énekelni akarja tanítani az operaénekes Rost Andreát - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27804_resized.jpg?avcount=1714959611
origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191301_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Lezárták a testőrök Magyar Péter kocsiját a debreceni vonaton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188602_auto_resized.png
metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191333_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714959611
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191997_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Orlando Bloom Katy Perryről: „Semmiért nem cserélném el ezt a szerelmet!”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191842_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Utcán talált üvegbe ivott bele az ötéves kisfiú: összeesett, rohantak a mentők

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák