Függőség

„A nyolcéves fiam bejött a szobába, kiverte a telefont a kezemből, és 5 szóval megváltoztatta az életemet”

B.

Létrehozva: 2024.01.17.

A 49 éves, kétgyermekes édesapa kisfia szavait hallva eldöntötte, ez így nem mehet tovább.

Hétvégi, baráti szórakozásnak indult a szerencsejáték a fiatal édesapának, azonban egy fogadóirodában tett látogatás mindent megváltoztatott. A manchesteri David Quinti olykor egész éjszaka is fennmaradt, hogy eljátssza a feleségével közös megtakarított pénzüket. Összesen 30 ezer fontot, azaz több mint 13 millió forintot.

David megtapasztalta, hogy bárhol és bármikor játszhat (Képünk illusztráció) Fotó: Pexels

David a húszas éveinek a végén csöppent bele először a szerencsejáték világába, amikor egyszer-egyszer focimeccsekre vagy lóversenyekre fogadott. A lejtőn akkor indult el lefelé, amikor a 2010-es években megjelentek a okostelefonok, és az interneten is tudott fogadni. Mivel számos fogadóoldal vált karnyújtásnyira, David megtapasztalta, hogy bárhol és bármikor játszhat.

Akárhányszor nyertem, nagyszerű érzés volt, és egy ponton még úgy éreztem, bármikor abba tudnám hagyni. Hat-hét oldalra is regisztráltam, ahol ingyenes fogadásokat kínáltak. Elkezdtem élő fogadásokat kötni a telefonomon a mérkőzések közben: következő szöglet, következő gól, következő lap

 – emlékezett vissza az édesapa, hogyan kezdett lecsúszni. Onnantól ugyanis egyre több időt töltött az internetes szerencsejátékkal.

Már nem szórakoztatott, hanem elkezdett felemészteni. Úgy éreztem, mintha egy buborékban lennék. Az emberek láttak, de valójában nem volt ott, csak a szerencsejáték körül forogtak a gondolataim

 – mesélte.

Nem bírtam várni a következő hétvégi focimeccsekre, kétségbeesetten próbáltam visszaszerezni a pénzt, amit elvesztettem.

Függősége pedig az élete minden oldalára rányomta a bélyegét, a munkahelyén nem tudott koncentrálni és a családjával sem töltött elég időt. Egy nap azonban minden megváltozott. David egyik este a kanapén ülve rulettezett a telefonján, amikor a 8 éves fia odalépett hozzá.

Éreztem, hogy tudja, valami nincs rendben velem. Bejött a szobába, megpróbálta kivenni a telefont a kezemből, a szemembe nézett és azt mondta: „Azt akarom, hogy hagyd abba!”

 – emlékezett vissza a mindent megváltoztató estére David, aki ekkor eldöntötte, leküzdi a függőségét.

Első lépésként kitálalt feleségének az adósságokról, majd szakember segítségét kérte – írja a Mirror.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191045_auto_resized.jpg
origo.hu

Veszélyes túra az andalúziai El Caminito del Rey

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714980618
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191621_auto_resized.png
metropol.hu

Így búcsúzik barátjától Kulcsár Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186639_auto_resized.jpg
vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17177611_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191405_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Mentőhelikopter szállította kórházba a soproni cirkuszi balesetben súlyosan megsérült férfit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714980618
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191013_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 6.: a Vízöntőt meglepetés éri, az Oroszlán áttör egy falat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189162_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: kibékült a TV2 legmegosztóbb sztárpárja? Kiderült az igazság

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat