Tragédia

„A fiam kizuhant a szélvédőn és szörnyethalt” – Mónika gyermeke elvesztése után is másoknak ad erőt

Bors

Létrehozva: 2024.01.28.

Számtalan tragédia ellenére is igyekszik pozitív maradni Mónika, akit rendkívüli megpróbáltatások elé állít az élet.

A mosolygós édesanya, Jáger Mónika rendkívül terhes csomagot kapott az élettől, ő viszont a megpróbáltatások ellenére sem adja fel és igyekszik másoknak is adni erejéből. Mónika jelenleg egyedül neveli kilencéves kisfiát, Alexandert, aki koraszülöttként több agyvérzést is elszenvedett, a traumák következtében pedig súlyosan károsodott az agya és a látása is. A hölgy a Ripostnak korábban elmondta, az orvosok teljesen lemondtak gyermekéről, ő viszont mindvégig kitartott és hitt a kisfiú erejében.

Mónika egyedül neveli legkisebb gyermekét Fotó: Ripost

A legnagyobb próbatételt az élet viszont későbbre tartogatta Mónika számára. Könnyek között vallott a TikTokon arról a napról, amely végérvényesen megváltoztatta addigi életét. Az édesanyának hosszú évekbe telt, míg beszélni tudott a szörnyű sorscsapásról, amikor nagy fiát, Benettet elvesztette.

Egy szörnyű baleset következtében vesztettem el Alexander testvérét, Benettet – azt viszont a mai napig nem tudom, mi történt pontosan. Elképzelhető, hogy a fiam elaludt a volán mögött, szalagkorlátnak csapódott, ennek következtében pedig az autó felrepült egy fára. A fiam a baleset során kizuhant a szélvédőn és azonnal szörnyethalt

- mondta Mónika, majd hozzátette: a tragédia éjszakáján nagyon rosszul érezte magát, ezt viszont nem tudta mire vélni. 

Másnap reggel a napi sajtóban értesült a szörnyű balesetről, hirtelen pedig átfutott az agyán a gondolat: lehet, hogy az ő gyermeke volt az áldozat.

 Hamarosan csörgött Mónika telefonja és beigazolódott minden szülő legnagyobb rémálma.

Borzasztó volt a baleset helyszínén négykézláb mászva, zokogva összeszedegetni az autóroncs darabjait és Benett személyes tárgyait

- meséli a videóban az édesanya, majd hozzáteszi, a legnehezebb napokon kisfia, Alexander, és másik gyermeke, Martin adott erőt számára. Mónika úgy fogalmaz: nem volt választási lehetősége, muszáj volt erőt gyűjtenie és tovább mennie az úton. 

A középső fiam, Martin a temetés után azt mondta: Anyukám, rád ebben az életben még szükség van. Akkor végignéztem a gyerekeimen és eldöntöttem, hogy nem adhatom fel, nem kerülhetek pszichiátriára és nem nyugtatózhatom le magamat, hiszen felelős vagyok értük.

Mónika elmondása szerint hamarosan a munkába menekült: határidőnaplót készített, könyvet írt és létrehozott egy alapítványt – mindenbe belefogott, csak, hogy lefoglalja magát és túlélje az előtte álló napokat. 

Nincs receptem arra, hogy egy gyermek halálát hogyan lehet túlélni. Számomra a legnagyobb kapaszkodót és segítséget Isten és a hit adja, hogy amikor egyszer eljön az idő a találkozásra, a fiam fog várni. Megölelem, és soha többé nem engedem el

- zárja Mónika.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193405_auto_resized.jpg
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27830_resized.jpg?avcount=1715012713
origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tóth Gabinak kellett segítenie, rettenetes dolog történt Tóth Verával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185104_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186843_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187841_auto_resized.jpg
vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27834_resized.jpg?avcount=1715012713
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715012713
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715012713
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715012713
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/nf00lsDY_Td-NI2TLtcv8RXVhly2poNk5CI8GarTXJw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkMTBmZGIyNjVjNzQ1YjE4Mzk1MWU0N2Y5MTZlNjdi.jpg
Cirkuszi baleset

"Hajszál híján minket ütött agyon az oszlop" - egy szemtanú drámai beszámolója a hétvégi cirkuszi balesetről