Emberi sors

„Kinga igazi szeretetbomba” - Minden nap egy újabb küzdelem a 6 éves lánynak

Perusza Eszter

Létrehozva: 2023.12.13.

Az édesanya mindent megtesz azért, hogy gyermekének egy szebb és élhetőbb életet biztosíthasson.

A mindig mosolygós, életvidám Kinga 2017-ben látta meg a napvilágot. Petra, a kislány édesanyja lapunknak elmesélte, minden átlagosan alakult várandóssága alatt, legrosszabb álmában sem gondolt arra a szörnyűségre, ami végül bekövetkezett. 

Kinga egy mindig vidám, mosolygós kislány, tele szeretettel / Fotó: Olvasói

Kinga természetes úton, az előírtnak megfelelő időben született Mohácson, szülei első gyermekeként. Az édesanyának már az első pillanatokban feltűnt, hogy a kislány nem sírt fel, inkább csak nyöszörgött – ahogyan ő visszaemlékszik. A vizsgálatok során hamar kiderült, gyermeke egyik veséje hiányzik, majd sorra bukkantak elő nála a további problémák. 

Az orvosok azt mondták, örüljünk, hogy csak az egyik veséje hiányzik, hiszen ha a másik sem fejlődött volna ki, az az élettel összeegyeztethetetlen volna.

Kinga elmaradása korán megmutatkozott: a kislány nem fejlődött olyan ütemben, mint kortársai. Hároméves korában az édesapa teljesen kilépett a család életéből. Petra elmondása szerint a férfi képtelen volt elfogadni, hogy beteg gyermeke született, akinek azóta szinte semmilyen kapcsolata nincsen kislányával. 

Háromhavonta néhány órára látogat meg bennünket, de a kislány számára ő már csak egy idegen, nem kötődik az apukájához

- meséli szomorúan a hölgy. Petra egyedül, segítség nélkül igyekszik megbirkózni a mindennapok nehézségeivel, pénzt és időt nem kímélve hordja gyermekét fejlesztésről fejlesztésre, hogy egy nap, ha ő már nem lesz mellette, kislánya ne egy elfekvőben, vegetálva töltse életét. Kingának hypoton izomzata van, ami azt jelenti, szövetei nagyon lazák, gyengék, mindemellett pedig evési, nyelési és emésztési nehézségekkel is küzd.

Néhány évvel ezelőtt kaptuk meg a diagnózist: Rubinstein-Taybi-szindrómája van a kislánynak. Jelenleg az orvosok és a genetikusok sem tudnak sokat erről az állapotról, Kinga az országban az ötödik, akinél ez a borzasztó betegség előfordult. Sajnos a szindróma hajlamosítja a daganatos elváltozásokra, emiatt már volt is egy műtétje.

Jelenleg egy speciális iskolában tanul a hatéves kislány, hiszen csak két-három szavas, ragozatlan mondatokkal képes kommunikálni, megérteni viszont mindent megért. Petra egyedül neveli gyermekét egy budapesti albérletben, viszont egyre nehezebben tudja számára biztosítani a terápiákhoz szükséges anyagi hátteret. Erre viszont rendkívül nagy szükség lenne, hiszen a kislány rendkívül jól reagál a fejlesztésekre. A hölgy alkalmi munkákból próbálja fenntartani magukat, de segítség nélkül ez borzasztóan nehéz

Kinga izomzatának fejlesztéséhez egy speciális, úgynevezett "spider suit" ruhára van szükség / Fotó: Olvasói

Ezt csak úgy lehet anyaként túlélni, hogy az ember nem gondol bele, csak csinálja. Kinga igazi szeretetbomba, csupa pozitív kisugárzás. Mindig, mindenben maximálisan teljesít, rajta nem fog múlni a terápia sikere, hiszen tele van akarással és fejlődni vágyással

- zárja a beszélgetést az édesanya, majd elmondja, számára a legnagyobb boldogság az lenne, ha a kislány pár éven belül utolérhetné kortársait és teljes életet élhetne. Most viszont bármelyikünk részese lehet Kinga karácsonyi csodájának és hozzájárulhat ahhoz, hogy a kislány egy nap boldogan és önfeledten szaladhasson édesanyja karjaiba és elmondhassa neki, mennyire szereti.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190836_auto_resized.jpg
origo.hu

Putyin üzent, ünnepelnek a fronton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714969211
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188602_auto_resized.png
metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191567_auto_resized.jpg
vg.hu

Eladóvá vált az Andy Vajna által bérelt villa: 2,7 milliárd forintot kér érte a tulajdonos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186639_auto_resized.jpg
vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714969211
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188688_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Őrjöng a márciusi lottónyertes, még mindig nem kapta meg a nyereményét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák