Remény

"Ezzel együtt kell élnie az élete végéig" – uszodában kapott agyvérzést a 12 éves Miklós, így van most a fiú

IF

Létrehozva: 2023.11.26.

Módosítva: 2023.11.26.

A 12 éves Miklós minden előjel nélkül esett össze a métászalkai uszodában. Szülei szeretnék megszépíteni neki a karácsonyt.

Ahogy arról lapunk korábban már beszámolt, minden előjel nélkül agyvérzést kapott egy 12 éves kisfiú a mátészalkai uszodában idén februárban. A 12 éves Miklós úszásórán vett részt, ahol jelezte az oktatónak, hogy rosszul van, majd kiment a medencéből, és az öltöző felé indult. De ekkor epilepsziaszerű rohamot kapott. A tanár igyekezett ellátni a gyereket és azonnal értesítették a mentőket is. Miklós eközben elvesztette az eszméletét. Végül helikopterrel szállították őt a debreceni kórházba.

A 12 éves fiú élete teljesen megváltozott Fotó: Bors

A fiú édesanyja, Erzsébet teljesen összeroppant a szörnyű hír hallatán. Miklós az agyvérzés előtt egy makkegészséges fiatal volt, ezért is áll az egész család teljesen értetlenül a történtek előtt.

Sosem volt semmi baja, egészséges volt. Hétfőn reggel elindult az iskolába, akkor sem mondta, hogy rosszul érezné magát. Aztán 9-kor hívtak, hogy agyvérzést kapott és kórházba szállították

 – mesélte lapunknak Miklós édesanyja.

A családot csapásként érte a hír, hogy fiukat Debrecenbe szállították kórházba, ugyanis még arra sem volt elég pénzük, hogy buszra vagy vonatra szálljanak, és meglátogassák Miklóst, ezért a rokonok és közeli ismerősök pénzgyűjtést szerveztek. A fiú azóta több komoly agyműtéten is átesett.

Az orvosok se tudják egyelőre megmondani, hogy a fiam milyen fokú agykárosodást szenvedett. Azt akkor fogják tudni megmondani, ha a gyermekemet felébresztik. Csak imádkozni tudunk, hogy épen és egészségesen visszatér hozzánk.

– osztotta meg akkoriban velünk Miklós édesapja, Miklós.

A 12 éves fiú azóta már hazatérhetett családja körébe, ahol 4 testvére már nagyon hiányolta őt.

Minden nap megkérdezték, hogy hol van Miki, sírtak, nem értették, hogy testvérük miért nem jött még haza. 

– folytatta Erzsébet.

Miklós azonban már sosem lesz a régi, élete végéig ágyhoz lesz kötve. A családot nagyon megviseli, hogy ez történt a korábban még élettel teli fiatallal.

Öt komoly műtéten is átesett. Az agyától a gyomráig egy csövet vezettek le és most már ezzel együtt kell élnie az élete végéig. 

– árulta el édesapja.

A család nehéz anyagi körülmények között él, most viszont közeleg a karácsony és szeretnének a gyerekeknek igazi ünnepi hangulatot teremteni és megünnepelni, hogy családjuk minden tagja otthon van.

Mindenképpen szeretnénk valamivel meglepni Mikit. Igazából bárminek örülne. De sajnos mi ezt nem engedhetjük meg magunknak, ezért újra az emberek segítségét kérném.

– osztotta meg.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17183879_auto_resized.jpg
origo.hu

Felismerhetetlen lett Tom Cruise barátnője, a Top Gun szőke bombázója

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714981211
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192258_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186639_auto_resized.jpg
vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190976_auto_resized.jpg
ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191489_auto_resized.png
hirtv.hu

Paláver: Nadrágszíjas plakátokkal fogadták Debrecenben Magyar Pétert + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714981211
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17181852_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Gordon Ramsay elárulta, hogyan készül a tökéletes, ropogós sült krumpli

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Majoros Hajni drámai vallomása, rémálom az RTL-en, Tóth Gabi segítséget kért – íme a heti top 5 sztárhír

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191997_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Orlando Bloom Katy Perryről: „Semmiért nem cserélném el ezt a szerelmet!”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17176007_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagy lagzira készül a Házasság első látásra párja!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Az egész ország riasztást kapott, ekkor csap le a brutális vihar

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat