Örömhír

„Nagyon örültünk a lehetőségnek” – váratlan segítséget kapott Levi

H. Á.

Létrehozva: 2023.11.23.

Két alkalmas terápiát nyert az eszközökre váró Levi.

A Bors korábban többször beszámolt róla, hogyan alakul a születésekor agyvérzést kapott Móricz Levente és édesanyja, Hegedűs Tímea élete. Az egyik Leviről szóló cikkünknek köszönhetően már idén összegyűlt az állítógéphez szükséges önrész, azaz a gép árának 20 százaléka. Tímeáék így 2024. elején megpályázhatják az állítógépet. Néhány héten belül pedig megérkezik hozzájuk az ültetőszék is, mely további segítséget jelent számukra a mindennapokban.

Leviék 2024. elején állítógépet igényelhetnek. / Fotó: Hegedűs Tímea

Közösségi adományokból, adó egy százalékának felajánlásából, az Aranyhaj Világa Alapítvány segítségével sikerült megvásárolni a Baffin NeoSit ültetőszéket. Már nagyon várjuk, hogy megérkezzen. Elméletileg hetek kérdése.

– osztotta meg lapunkkal Tímea, Levi édesanyja.

A héten sorra kapja az örömhíreket a család. A Harcos Nimród és kis barátai Lépteiért alapítvány jóvoltából, Nimród 8. születésnapját azzal ünnepelhetik meg, hogy részt vesznek egy két alkalmas terápiás kezelésen.

– Nektek köszönhetően 25 ezer forinttal tudja a Harcos Nimród és kis barátai Lépteiért alapítvány támogatni a kisorsolt gyermekek terápiás fejlesztéseit, amelyek az Aprókában, a Sherben és a Borsóházban lesznek felhasználva. – olvasható az erről szóló poszt szövegében.

Levi hamarosan megkaphatja az ültetőszéket. Fotó: Hegedűs Tímea

Mindez pedig annak köszönhető, hogy Laky Barbara, az Aranyhaj Világa Alapítvány elnöke jelölte Levit a kisorsolandó gyermekek között.

Nimród életében ezúton is szeretettel kívánok – a nehézségek ellenére – terápiákban gazdag éveket. Boldog születésnapot!

– hálálkodott Levi édesanyja, Tímea, majd hozzátette:

Kellemes és egyúttal megnyugtató, amikor mi szülők is gondolunk, figyelünk egymásra. Levi március óta egyetlen terápián sem vett részt. Részben emiatt, mélyen szíven ütött, hogy két óra intenzív terápián vehetünk részt.

Alig kezdődött el a hét, Leviék máris több jó hírt kaptak. November 20-án hétfőn pedig a vérzékenységével kapcsolatos vizsgálati eredményei is megérkeztek.

– A hemofíliával kapcsolatos vizsgálatok eredményét is megtudtuk. Levi esetében a vérzékenység részben a nullás vércsoportból, részben a betegségéből adódhatna. Az állapota miatt ez veszélyesebb lehetne, mint egy teljesen egészséges gyermek esetében, de szerencsére a túlzott vérzékenységtől nem kell tartanunk, így emiatt is fellélegezhetünk – mondta Tímea.

Az Aranyhaj Világa Alapítványnak köszönhetően pedig már csak hetek kérdése, hogy Leviék átvehessék azt az ültetőszéket, ami a jövőt jelenti a 2012-ben Hódmezővásárhelyen született fiú számára.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191127_auto_resized.jpg
origo.hu

Versenyző luxusautók okozhatták a halálos balesetet Szalántánál

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714963511
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188688_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Őrjöng a márciusi lottónyertes, még mindig nem kapta meg a nyereményét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17184224_auto_resized.jpg
vg.hu

Ezt sokan benézték: tévedés, hogy a románok jobban élnének, mint a magyarok – de akkor mi van a háttérben?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190483_auto_resized.jpg
ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191567_auto_resized.jpg
vg.hu

Eladóvá vált az Andy Vajna által bérelt villa: 2,7 milliárd forintot kér érte a tulajdonos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714963511
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191814_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már biztos: férjhez megy Nádai Anikó, ekkor lesz a nagy nap

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187827_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Akikre mindig számíthatsz: ez a 3 csillagjegy a legmegbízhatóbb mind közül

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák