Fordulat

„Kitört belőle a sírás” – az SMA-s Zsombinál komoly változás történt

B.P.

Létrehozva: 2023.10.16.

A kazincbarcikai kisfiú szülei fontos döntést hoztak.

Hatalmas meglepetést tartogatott szülei számára az SMA-s Zsombi. A gerinc eredetű izomsorvadással született kazincbarcikai kisfiú intenzív izomtornán vett részt a múlt héten, melyeket minden korábbinál jobban bírt. Sőt! Ahogy az édesanyja, Burinda-Szűcs Szabina fogalmazott: „Eddig azért pityergett, ha menni kellett tornázni, mostanra ez megfordult.”

Fotó: Facebook

Íme az SMA-s Zsombi édesanyjának friss, hétvégi Facebook-bejegyzése!

„A héten az Apróka Fejlesztőház – intenzív tornáján vettünk részt!  (...) több nagy meglepetést tartogatott számunkra ez az öt nap. Kiderült számunkra, hogy Zsombi már jobban bírja a tornákat, mint korábban. Most először éreztem úgy, hogy simán menne még egy hét neki. Sőt igényelné is, mert a két utóbbi napon, mikor elhangzott a vége szó a foglalkozásokon kitört belőle a sírás. Eddig azért pityergett, ha menni kellett tornázni, mostanra ez megfordult. Ebből kiindulva úgy döntöttünk, hogy emeljük a tornák számát itthon is.”

– kezdte Burinda-Szűcs Szabina. Majd így folytatta:
„Másik nagy meglepetés volt, hogy pár nap alatt nagyon sokat ügyesedett. Például teljesen egyedül illesztette helyre a puzzle darabokat az ötödik napon, illetve hogy a fejét önmagától is képes lett előrehúzni 4 nap után. (igen, a fejtartás és a nyakizmok még mindig nagy mumus).”

A friss hírek hallatán rengetegen üzentek a Facebookon 30 ezres követőtáborral rendelkező kisfiúnak és szüleinek.

„Drága kicsi csillagom! Csupa jót mondanak rólad. Örülök neki, hogy ilyen kitartóan dolgozol. Nagy dicséret. Nagyon ügyes vagy!”
– írta egyikük.

„Csodálatra méltó vagy Zsombi, sok erő és kitartás van benned, nagy örömmel olvastam a beszámolót a fejlődésedről. Gratulálok és további sikereket kívánok neked.”
– szólt hozzá a bejegyzéshez Zsombi egy másik követője.

„Drága kiscsillag Zsombika! Látod, milyen sokat ügyesedtél és fejlődtél. Hisz folyamatosan bizonyítasz, nagyon kitartó vagy, egy harcos vagy, ki nem adja fel, és mindent megtesz, hogy elérje a kitűzött célt! Gratulálok, csak így tovább!”
– lelkesítette a kisfiút egy újabb szimpatizáns.

„Zsombika! Csodálatos Emberke Vagy! Sok-sok erőt és kitartást kívánok Neked és Családodnak!”
– olvasható egy másik hozzászólásban. 

„Igen nagy örömmel olvastam, hogy Zsombinak egyre több dolog tetszik, ami eddig nem. Nagyon ügyes kisfiú, csak így tovább, nagyon szorítok neki!”
– bátorította a kazincbarcikai kislegényt és családját egy dédnagymama.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191045_auto_resized.jpg
origo.hu

Veszélyes túra az andalúziai El Caminito del Rey

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715041210
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194485_auto_resized.png
metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193247_auto_resized.jpg
vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17177689_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Íme a legjobb kefires-burgonyás lángostészta receptje: háromféle feltéttel is kínálhatjuk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193301_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27841_resized.jpg?avcount=1715041210
origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194535_auto_resized.jpg
travelo.hu

Most már biztosan nem ússzák meg az elkövetők, akik kivágták a leghíresebb angol fát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715041210
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715041210
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?