Diagnózis

Évekig kezelték félre: mégsem rákos a nő, akiért az egész ország aggódott

L.A.

Létrehozva: 2023.10.19.

A nő szörnyű időszakot élt át.

Megan Royle két éven át úgy élt, hogy rákkal diagnosztizálták az orvosok. A nő még a petesejtjeit is lefagyaszttatta, arra az esetre, ha a betegség legyőzné a szervezetét. A nőt sokkolta, amikor kiderült, hogy rosszul diagnosztizálták az orvosok.

Fotó: Pixabay

A 33 éves nő kilenc kezelési cikluson esett át, miután közölték vele, hogy nincs is bőrrákja. A dianózist 2019-ben állították fel, a hibát pedig csak akkor fedezték fel, amikor 2021-ben északra költözött, és egy másik orvos is megnézte az eredményeit. A Beverley-ből sokkot kapott, amikor az orvos közölte vele, hogy nem rákos.

Egyszerűen nem hiszem el, hogy ilyesmi megtörténhet, és a mai napig nem kaptam magyarázatot arra, hogyan és miért történt. Két évet töltöttem abban a hitben, hogy rákos vagyok. Átestem az összes kezelésen, majd azt mondták, hogy egyáltalán nem is volt rákom

- mondta a nő a Mirrornak.

A nő még 2019-ben egy anyajegyet talált a felkarján, amely megnőtt, viszketett és hámlott. Háziorvosa bőrgyógyászati ​​felülvizsgálatra utalta be a kórházba. Az orvosok biopsziát végeztek, és elmondták az akkor 29 éves Megannek, hogy melanómája van, ami egyfajta bőrrák. Szövetmetszéssel eltávolították a „rákot”. Azt mondták neki, hogy a következő immunterápiás kezelés hatással lehet a termékenységére, ezért petesejt-konzerváláson esett át.

Azt hinné az ember, hogy az azonnal megkönnyebbülés jön, és bizonyos értelemben az is volt, de jött vele a frusztráció és a harag.

Ügyvédhez fordult, és peren kívül sikerült megegyeznie a kórházzal. 

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191044_auto_resized.jpg
origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714965912
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185977_auto_resized.jpg
vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190483_auto_resized.jpg
ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189106_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Változnak az idők: egy hónapja még támadta Magyar Pétert, ma pedig már a Tisza Párt jelöltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714965912
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17169989_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 29-május 5.: Nagyon kedvező változásokat jeleznek a bolygók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189714_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elpusztul a világegyetemünk, a Nagy reccs lehet mindennek a vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák