Segítség

Összefogtak a besenyőteleki baleset súlyos sérültjéért!

Létrehozva: 2023.08.29.

Módosítva: 2023.08.29.

Sürgősen vérre van szüksége annak az édesanyának, aki szombaton szenvedett súlyos balesetet Besenyőtelek és Dormánd között.

Súlyos baleset történt szombat délután Besenyőtelek közelében a 33-as főúton. Egy személyautó előzés után áttért a szembejövő sávba, ahol először nekiment érintőlegesen egy autónak, majd frontálisan karambolozott egy másik autóval, amiben egy kömlői házaspár és négyéves unokájuk utazott. Az autót vezető 48 éves sofőr a helyszínen életét vesztette, feleségét súlyos sérülésekkel szállították kórházba. A velük utazó kislány szerencsére karcolásokkal és zúzódásokkal megúszta a balesetet, igaz, még hétfőn visszavitték a kórházba még egy kivizsgálásra, és mindent rendben találtak nála.

Egy család utazott a kocsiban, a családapa a helyszínen életét vesztette. Fotó: heol.hu

Vérre van szüksége a családanyának

A feleségnek, Nikolettnek azonban most sürgősen vérre van szüksége. A kömlői polgármester, Túró Tamás élő videóban jelentkezett be hétfő este, és arra kérte településének lakóit, hogy menjenek el vért adni. „Az anyuka a Miskolci Megyei Kórház intenzív osztályán fekszik. Már több műtéten is átesett, amik az előzetes várakozások szerint alakultak, viszont vérre van szüksége” – jelentette be a polgármester, aki három véradást is leszervezett a közelben, ahova szükség esetén majd buszokkal, autókkal szállítják el a kömlőieket, hogy segíteni tudjanak. Szerdára Tiszanánára szerveztek véradást.

Bárki adhat vért az anyukának!

A támogató irányított véradás lehetőséget ad arra, hogy rokonok, ismerősök egy megnevezett beteg gyógyulásának támogatására adjanak vért.


Ehhez a véradónak csak annyit kell tennie, hogy jelentkezéskor egy nyilatkozaton megadja a beteg nevét és TAJ számát, így ön bárhol is van az országban, tudja segíteni Nikolett gyógyulását.

Az adatok pedig: 

Turó Károlyné

Taj szám: 084 190 734


 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193646_auto_resized.jpg
origo.hu

Így néz ki ma, 60 évesen a Váratlan utazás sztárja - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715049612
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193434_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezentúl bármikor, bárki mentőt hív ennek a szemétládának, kéretik nem kivonulni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192114_auto_resized.png
metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193301_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27844_resized.jpg?avcount=1715049612
origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187697_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186386_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek teljesen megváltozik az élete májusban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715049612
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715049612
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?