durva

Háborúpárti amerikai politikussal tárgyalt Budapesten Dobrev Klára

ripost

Létrehozva: 2023.08.31.

A háborút pártoló politikusok egymás közt...

David Pressman nagykövettel egyeztetett Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője és árnyék-miniszterelnöke az amerikai nagykövetségen. –   A találkozón jelen volt Jason Crow amerikai demokrata képviselő, aki a Trump ellen indított impeachment eljárás egyik meghatározó alakja volt. A nagykövetség beszámolója szerint az ő budapesti látogatása volt a Dobrev Klárával való egyeztetés apropója. 

A DK árnyékkormányának vezetője mellett az egykori SZDSZ-es, ma DK-s politikus, Eörsi Mátyás is jelen volt a találkozón.

Jason Crow  akárcsak Gyurcsányék egyértelműen háborúpárti,   többször hangot adott annak, hogy támogatja Ukrajnának nyújtott a fegyer szállításokat sőt azt is elárulta, hogy folyamatosan együttműködik a Biden-adminisztrációval, hogy több fegyvert küldjenek minél gyorsabban.

 Vezetésével több képviselővel együtt Bidennek címzett levelekben kérték fegyverek, lőszerek, rakéták, tankok és az F16 repülők küldését. Az F16-osok kapcsán egy lőszer küldési programot is követel, valamint, hogy az USA pilótákat és karbantatatókat kéepezzen ki ill. a komlett repülgép-karbantartást szervezze meg.

Érdekes egybeesés, hogy a tegnapi napon jelent meg Tucker Carlson angol nyelvű interjúja Orbán Viktor miniszterelnökkel, amelyet egyetlen nap alatt több mint 100 millióan néztek meg, valósággal felrobbantotta az internetet. A legtöbb mértékadó amerikai lap is szemlézte az interjút. 

A legtöbb nemzetközi médium, így az amerikai Newsmax, a német Frankfurter Allgemeine Zeitung, Frankfurter Rundschau, Stern és Berliner Zeitung, az osztrák Kurier, Orbán Viktor Donald Trump volt amerikai elnökről szóló szavait idézte, miszerint ő lehet a nyugati világ megmentője, illetve az újraválasztása lehet a kulcs az azonnali békéhez Ukrajnában.

Több médium, például a The Independent is idézte a magyar miniszterelnöknek az ukrán győzelmi esélyekről mondott szavait, miszerint az oroszok egyszerűen többen vannak, így az országnak nincs reális esélye a győzelemre.

A Politico idézi Orbán Viktor gondolatait az ukrán NATO-csatlakozásról, miszerint a történelmi lehetőséget elszalasztotta a szövetség, és Oroszország megerősödésével ma nem reális lehetőség Ukrajna csatlakozása, el kell felejteni.

Az ANSA olasz hírügynökség tudósítása azt helyezi a középpontba, hogy 

Oroszország megkerülhetetlen Európa biztonsága szempontjából, ezért racionális kapcsolatokat kell ápolni az országgal. 

Kiemelik továbbá a magyar miniszterelnök azon mondatát, miszerint Ukrajnában nem a NATO áll szemben Oroszországgal, hanem Washington, és idézi Aleszandr Grusko orosz külügyminiszter-helyettes erre adott reakcióját is.

A Huffington Post Donald Trump köszönő posztját emelte ki tudósítása címében. Írásukban elsősorban a Trumpra és a háborúra vonatkozó gondolatokat emelték ki, miszerint „Trump visszatérése az [elnöki] hivatalba lenne »az egyetlen kivezető út« a konfliktusból, és minden olyan feltételezés, miszerint Kijev megnyerheti a háborút Oroszország ellen, »hazugság«.” 

A Washington Post tudósítása szerint Orbán dicsérte Donald Trump külpolitikáját és bírálta Joe Biden kormányát és annak hozzáállását az ukrajnai háborúhoz. A Newsweek az interjúból az oroszokkal való megegyezést sürgető mondatot emelte ki, amely szerint 

olyan biztonsági struktúrára van szükség, amely biztosítja Ukrajna szuverenitását és biztonságát, de NATO-tagság nélkül.

 

Az orosz sajtóban sem maradt visszhang nélkül az interjú. A Ria Novosztyi orosz hírügynökség azt emelte ki, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök hazugságnak nevezte azt a nyugati felfogást, miszerint Ukrajna megnyerheti a háborút, és legyőzheti Oroszországot. Elmondta, hogy az ukránok nyugati segítség nélkül képtelenek lennének versenyre kelni Oroszországgal, ezért az Egyesült Államok kezében van a béke kulcsa.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193405_auto_resized.jpg
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27840_resized.jpg?avcount=1715024111
origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193048_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem akárhogy kívánt sok sikert Orbán Viktor az érettségizőknek + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17162121_auto_resized.jpg
ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27838_resized.jpg?avcount=1715024111
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194080_auto_resized.jpg
travelo.hu

Ezekben az európai országokban most terrortámadásokra figyelmeztetnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715024111
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715024111
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715024111
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?