Megnyitó

Novák Katalin Berlinbe látogatott - Fotók

K.C.

Létrehozva: 2023.06.17.

A köztársasági elnök a Speciális Olimpiai Játékok megnyitó ünnepségén vesz részt a német fővárosban.

A 77 sportolót összefogó magyar nemzeti csapat az államfő vezetésével vonul fel a berlini olimpiai stadionban rendezett szombat esti megnyitó ünnepségen. Novák Katalin az első köztársasági elnök, aki elkíséri a mindenkori magyar speciális olimpia csapatot a versenyre.

Novák Katalin  Fotó: Gazdag Mihály

Novák Katalin a látogatás első programjaként megnyitotta a német főváros legfontosabb jelképei között számon tartott Brandenburgi kapu tőszomszédságában álló magyar nagykövetség új kiállítását, amely két fotóművész, Soós György és a Magyarországon élő kínai Wei Xiang - az 1989 óta működő Magyar Speciális Olimpia Szövetség (MSOSZ) egyik legnagyobb támogatója - munkái alapján mutatja be a mozgalom történetét.

Lengyel Lajos, az MSOSZ elnöke a kiállítás megnyitóján kiemelte, hogy a köztársasági elnök személyes jelenléte, buzdítása nagy ösztönző erő a sportolóknak, és "érmek halmazával" hálálják majd meg.

Hozzátette: Novák Katalin kiállása a speciális olimpiai mozgalom mellett is azt mutatja, hogy nem "szólam" volt, hanem "a gyakorlatban is valóssággá vált" az államfő azon ígérete, hogy a segítségre szorulók, elesettek, fogyatékossággal élők pártját fogja.

Az amerikai Kennedy család által 1968-ban elindított olimpiai mozgalom küldetése, hogy rendszeres edzési és versenyzési lehetőséget biztosítson olimpiai sportágakban értelmi fogyatékos embereknek.

Magyarországon ezernél is több igazolt sportoló tartozik a mozgalomhoz, amely minden negyedik évben tartja meg legnagyobb szabású nemzetközi találkozóját és versenyét, a speciális olimpiát.

Berlinben, a mozgalom 16. nyári játékain csaknem 200 országból mintegy hétezren vesznek részt. A versenyzők 26 sportágban mérik össze tudásukat a június 25-ig tartó eseményen, magyar sportolók 15 sportágban indulnak.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190559_auto_resized.jpg
origo.hu

Két európai uniós NATO-ország is konkrét, egyértelmű világháborús fenyegetést küldött az oroszoknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27804_resized.jpg?avcount=1714959310
origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192114_auto_resized.png
metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189106_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Változnak az idők: egy hónapja még támadta Magyar Pétert, ma pedig már a Tisza Párt jelöltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188024_auto_resized.jpg
life.hu

Victoria Beckham ilyen valójában: kitálaltak a zárt ajtók mögötti viselkedéséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186639_auto_resized.jpg
vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714959310
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188786_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Földi pokol: közel jár az összeomláshoz a rákbeteg Katalin hercegné

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák