Festészet

Lánya jelentette be a hírt, elhunyt Pablo Picasso szerelme

sk

Létrehozva: 2023.06.07.

A festőnőnek két gyermeke is született a művészóriástól.

Százegy évesen elhunyt Francoise Gilot francia festőművész, Pablo Picasso egykori élettársa.  A tüdő- és szívproblémákkal küzdő festőnő, aki évtizedek óta New Yorkban élt, a Mount Sinai West kórházban halt meg kedden - közölte Gilot lánya, Aurelia Engel, aki "rendkívül tehetséges" festőnek nevezte Picasso egykori múzsáját.

Francoise Gilot Picassóval 1943-ban találkozott először, 1946-tól élt egy fedél alatt a nála 40 évvel idősebb katalán festővel dél-franciaországi házukban. Picassótól, akivel tíz évig tartott a kapcsolata, két gyermeke született, Claude és Paloma. A festőpár útjai 1953-ban szétváltak. Francoise Gilot lett "az egyetlen nő, aki elhagyta Picassót", ami a következő évtizedben erősen rányomta a bélyegét életére és pályafutására is, Picasso ugyanis igyekezett teljesen ellehetetleníteni egykori szerelme érvényesülését.
Gilot műveiből több tárlatot is rendeztek a budapesti Várfok Galériában, amellyel a festőnő életre szóló barátja, Rozsda Endre (1913-1999) Párizsban élő magyar festőművész révén került kapcsolatba. 2000 óta ez a galéria képviseli Francoise Gilot-t Magyarországon és a régióban. 
 A Várfok Galéria legutóbb 100. születésnapján, 2021 novemberében tisztelgett egy retrospektív jellegű kiállítással a festőnő előtt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192412_auto_resized.jpg
origo.hu

Fehérvár FC botrányok után harc az ezüstéremért

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714981811
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191997_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Orlando Bloom Katy Perryről: „Semmiért nem cserélném el ezt a szerelmet!”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187357_auto_resized.jpg
vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192114_auto_resized.png
metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192055_auto_resized.png
hirtv.hu

Bayer show - Schmidt Mária: Magyar Péter az anyák napját is a saját törtetése érdekében használja fel + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714981811
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192258_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Az egész ország riasztást kapott, ekkor csap le a brutális vihar

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tóth Gabinak kellett segítenie, rettenetes dolog történt Tóth Verával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Majoros Hajni drámai vallomása, rémálom az RTL-en, Tóth Gabi segítséget kért – íme a heti top 5 sztárhír

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika