Tragédia

Tragédiába fulladt a munka: két gyermeket hagyott hátra Andrea férje

B.

Létrehozva: 2023.05.15.

Munkahelyi baleset következtében vesztette életét a kétgyermekes édesapa.

Kétgyermekes édesapa vesztette életét egy munkahelyi balesetben. Steve Jeffrey a halála előtti hétvégén még boldogan vitte el fiát, Kai-t focizni az Ebbsfleet United U19-es csapatához, hogy aztán egy kis pihenőt töltsön szeretett párjával, Andreával és lányukkal, Amyvel. Ezután, azaz április 20-án utazott Londonba dolgozni, ahonnan egy tragikus munkahelyi baleset miatt már sosem térhet haza.

Steve állítólag gépek alá beszorult, de családja még mindig nem tudja, mi történt pontosan.

Igazán gondoskodó volt. Ha tudta, hogy valami történik a másik életében, mindig ő volt az első, aki érdeklődött. Jószívű természete és gondoskodó személyisége sokakat megérintett

- idézi a férfi gyászoló fiát, Bent a Mirror.

A SAS Ltd., ahol Steve több mint 20 éven át dolgozott, azt közölte, hogy nem tudják, mi történt pontosan, amikor meghalt. Még mindig nem közölték a részleteket, senki sem vette fel a kapcsolatot a családdal. Az egyetlen információ a halottkémtől származik a halál okát illetően, ami szívmegállás volt.

 

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194626_auto_resized.jpg
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715043013
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187666_auto_resized.jpg
life.hu

Vihar a paradicsomban: repedezik Jennifer Lopez és Ben Affleck kapcsolata

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193048_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem akárhogy kívánt sok sikert Orbán Viktor az érettségizőknek + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195028_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Fordulat Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó balesete ügyében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27841_resized.jpg?avcount=1715043013
origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186843_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715043013
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715043013
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?