Aszteroida

Figyelmeztet a NASA: kevesebb, mint 24 óránk maradt

Címkék
aszteroida

P. E.

Létrehozva: 2023.05.12.

Egyenesen a Föld felé száguld egy aszteroida.

Alig pár óra múlva egy hatalmas aszteroida fogja keresztezni a Föld pályáját a NASA szerint. A 2023 HT4 névre keresztelt nagy repülő szikla 12.20 körül repül majd el mellettünk. 

aszteroida, világűr, meteor, űr, Shutterstock illusztráció
Fotó: Shutterstock

A NASA Near Earth Object listája szerint az aszteroida 130 méter átmérőjű, ami nagyjából megfelel annak, mintha 65 Peter Crouches-t állítanának egymásra. A legendás labdarúgó ugyanis 2 méter magas.

Annak ellenére, hogy viszonylagosan közel került a Földhöz, a NASA szerint nem kell becsapódástól számítani, veszélytelenül elsuhan mellettünk. Az óriási űrszikla valójában kisebb sebességgel halad, mint a NEO-lista legtöbbje, mindössze 8,93 km/s-os sebességgel repül – az átlag 15 km/s körül van.

Először 2015. március 31-én észlelték, amikor a jelenlegi sebességének kétszeresével repült. Ha szombaton a közelünkbe ér, akkor körülbelül nyolc évig nem tér vissza, 2031. július 13-án érkezik vissza hozzánk, 19,44 km/s-os sebességgel. A NASA számításai szerint ez lesz az utolsó útja a Föld közelében, többé nem fog visszarepülni hozzánk.

Akkor sem kellene félni, ha irányt változtatna, 2022 év végén ugyanis a NASA már tesztelte az aszteroida-eltérítő rendszerét. Eszerint rakétát lőnének fel, amely eltéríti a felénk száguldó űrkőzetet.

(via)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek