megható

Megható videó: így köszöntik Irmi nénit, az 56-os mártír özvegyét

sv

Létrehozva: 2023.04.18.

Sosem feledi férje, az 56-os mártír emlékét. Irmi nénit születésnapja alkalmából a Pál utcai fiúk színészei köszöntötték. A Vígszínház legendás fodrásza ő.

Megható felvétel került ki az internetre. Földesi Gáborné, azaz Irmi néni már időtlen idők óta a Vígszínház legendás fodrásza, s akinek férje 56-os mártír volt. A Pál utcai fiúk színészeit köszöntötték őt születésnapja alkalmából - írja a Mandiner

Irmi néni. Fotó: Mandiner.hu

Irmi néni számtalan színészóriással dolgozhatott már együtt élete során, hiszen hatvan évvel ezelőtt maga a legendás rendező, Várkonyi Zoltán szerződtette a Vígszínázhoz. Ennek keretei között Páger Antal, Bilicsi Tivadar, Básti Lajos, sőt Ruttkai Éva fodrásza is volt.

Ruttkai Évának gyönyörű, dús, hosszú haja volt, és olyan erős mint a drót

– mondta korábban a a színház örökös fodrásza. Azt is hozzátette: Básti Lajos akkurátus emberként elvárta, hogy minden előadás előtt pontban fél hétkor érkezzen az öltözőjébe Irmi, Bilicsi pedig kifejezetten szerette a parókát vagy éppen az álszakállt. 

Irmi néni most 92 éves, és bizony sok fájdalmat kellett elviselnie. Férje Földes Gábor volt, színész és rendező, aki a győri színházi élet kiemelkedő alakja volt. Mivel azonban kiállt 1956-ban a forradalom eszméje mellett, csakhamar a forradalom áldozata lett. 1957-ben letartóztatták, és csupán 35 éves volt, amikor 1958 januárjában kivégezték. A szörnyűség csak fokozódik attól, hogy özvegye azt sem tudhatta meg, hogy hová temették el férjét, s egyedül kellett megbirkóznia férje hiányával, s nevelnie 2 éves gyermeküket. Mindössze két közös év jutott nekik osztályrészül, szívében pedig ma is őrzi az emlékeket

A sosem gyógyuló sebekre a fia és a Vígszínház volt a gyógyír, ahol ma is dolgozik, de azért már kevesebbet, mint korábban.

Kedélyes személyisége, szerénysége és jósága áthatja a környezetét, és ezért mindenki szeret vele lenni

– jellemezte korábban a Vígszínház az örökös fodrászát, aki immár 92 évesen sem gondolkozik a visszavonuláson. 

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195333_auto_resized.jpg
origo.hu

Izrael elindította a támadást, véres összecsapások folynak, hatalmas a pusztítás

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715049018
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194852_auto_resized.png
metropol.hu

Szoboszlai edzője elárulta, visszatér Liverpoolba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194235_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A MÁV elárulta, mi történt a debreceni intercityn, ahol a 444 szerint Magyar Péter testőrei elfoglalták az egyik kocsit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193048_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem akárhogy kívánt sok sikert Orbán Viktor az érettségizőknek + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27844_resized.jpg?avcount=1715049018
origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188145_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Tiszta apja ez a gyerek” – megmutatta ritkán látott gyermekét Kulcsár Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715049018
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715049018
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?