Névadás

"Még csak 10 hónap telt el, de máris megbántam a nevet, amit adtunk a lányunknak"

Létrehozva: 2023.04.10.

Édesanyja máris új nevet adna a lányának, pedig még egyéves sincs.

Igencsak érdekes és megosztó kérdést vetett fel a Mumsnet nevű, édesanyákat tömörítő blogon egy anyuka: mint mondja, alighanem megbánta a nevet, amit a lányának választottak – pedig az se nem kínos, se nem különösen extrém. Egyszerűen úgy érzi: nem jó.

kérdés, gondolkozik, teszt, kvíz, gondolat, Shutterstock illustráció
Az édesanya úgy érzi: hibát követtek el a névadásnál (Képünk illusztráció)  Fotó: Leszek Glasner / Shutterstock

"Minden egyes nap elteszem magamnak a kérdést, hogy jó nevet adtunk-e a lányomnak. Ez normális?" – kezdte történetét a névtelenség homályába burkolódzó anyuka, hozzátéve: még senkinek nem beszélt erről, se a barátainak, se a párjának, annyira kínosnak érzi.

"Szép nevet választottunk, Sienna, de úgy érzem, nem jó. Más is érzett már így? 

Túl késő megváltoztatni a lányunk nevét?

 – veti fel a kérdést, hozzátéve: egy 10 hónapos csecsemőről van szó.

Megosztotta a netet a kérdés

Mondanunk sem kell, alaposan megosztotta a netet a kérdés. Volt, aki az javasolta, ezt elsősorban a párjával kell megbeszélnie, míg más azt, hogy először találjon ki egy nevet, ami biztosa tetszik, amit biztosan szeret, nehogy úgy járjon, hogy aztán havonta kérelmezi a gyermek átnevezését.

Volt aki arról beszélt: ha már most úgy érzi, hogy nem jó a név, akkor egész biztosan rosszul döntöttek, míg más azon a véleményen volt, hogy bizony 10 hónaposan már túl késő kitalálni, hogy hívják a lányukat.

https://cdn.borsonline.hu/2022/04/2C72i2mmaVvghTWEfn4TQi3uPw3rWDrGuhDnBrB_QQI/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZhYTAwYmY1NDRiZTQ3YjRhMWQ2ZjBjMmZhOTRjODJi.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Lustaság vagy kiszúrás? Ugyanazt a nevet kapták az újszülött ikrek

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196010_auto_resized.jpg
origo.hu

Újabb fordulat Majka gyalázatos botrányában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27870_resized.jpg?avcount=1715112310
origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194911_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: „Gáz!” – kiakadtak a rajongók Peti nyaralós fotója láttán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195992_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193247_auto_resized.jpg
vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27872_resized.jpg?avcount=1715112310
origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195468_auto_resized.jpg
travelo.hu

Kifogták a világ egyik legvérszomjasabb cápáját az Adriából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715112310
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715112310
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715112310
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/sP0HBy05CF5JJVI_lzNHpdu9sB2Z_oiHc0fvRgyBhCY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzIxMjNlZDIzNjVkNzRjY2Y5NWM3M2UzZjlmNjhjM2Fj.jpg
Daganat

Rettenetes hírt kapott a mindkét szemétől megfosztott kemecsei édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/8JXD0gEALsFznGjbtEmmI31sfdwVbGYfkRRYYNe5tQg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UzYzdiMWRiOGFjNTQ4YmViMGQ4YjYwYWJkNzQxOGU5.jpg
Aktuális

"Olyan dolgokkal kezdte anyát zaklatni..." – hátborzongató részletek derültek ki, ezért ölhetett a szentesi gyilkos