Tévedés

"Csak egy fáradt anya" - elhajtották az orvosok a 3 gyermekes édesanyát, kiderült, halálos beteg

P. E.

Létrehozva: 2023.03.20.

Módosítva: 2023.03.20.

Az édesanya állandó fáradtságra és hátfájásra panaszkodott, de az orvos rendre elhajtotta.

A 49 éves Donna Hicks háromgyermekes anyuka elment háziorvosához, állandó fáradtságra és hátfájásra panaszkodott, amikor legkisebb gyermeke egy éves volt. Fogalma sem volt, hogy gyógyíthatatlan mielómában szenved.

Fotó: Pixabay

Mindössze 41 éves volt, amikor a vérrákot diagnosztizálták nála. Pokoli éve volt akkor, hiszen a 9 és 7 éves fiai mellett az egyéves kislányáról is gondoskodnia kellett és éppen akkor veszítette el az édesanyját. 

"Krónikus fáradtsággal küzdöttem, akármit csináltam, nem sikerült legyőznöm. Nagyon erős hátfájásom is volt, de akárhányszor elmentem vele az orvoshoz, csak legyintett, hogy ez a babavállalással jár. A háziorvos nagyon elutasító volt. Néhányszor ránézett az órájára, és végül azt mondta: "Ön 40 év feletti, teljes munkaidőben dolgozik, három gyermeke van, köztük egy baba, és azon tűnődik, miért fáradt?" és ezzel hazaküldött. Beszálltam a kocsiba és csak zokogtam, mert tudtam, hogy valami nem stimmel. Nem éreztem önmagamnak magam és a helyzet folyamatosan romlott. Rémes volt" - emlékezett vissza az édesanya.

A mielóma a vérrák harmadik leggyakoribb formája, mégis a betegek több mint fele legalább öt hónapot vár a diagnózisra, és az esetek körülbelül egyharmadát már csak a kései szakaszban veszik észre egy sürgősségi beavatkozás során. A gyakori tüneteket, beleértve a hátfájást, a könnyen törhető csontokat, a fáradtságot és a visszatérő fertőzéseket, gyakran összetévesztik az öregedéssel vagy más kisebb betegségekkel. Bár gyógyíthatatlan, a legtöbb mielómás beteg reagálhat a kezelésre, és meghosszabbítja az életét, ha a betegséget időben észlelik.

Donna felkeresett egy másik háziorvost, aki azt gyanította, hogy valami komoly baj van, és vérvizsgálatot rendelt el. A mielóma diagnózisa két héttel azután érkezett meg, hogy Donna édesanyja felfedezte, hogy tüdőrákja van, és 10 héttel később meghalt. Donna sugárkezelést kapott, majd kemoterápiát és két őssejt-transzplantáción is átesett.

„Az élet soha többé nem lesz a régi, efelől nincs kétség. Ahogy látom, egy vulkán van bennem. Jelenleg alvó állapotban van, de valamikor a jövőben valószínűleg újra ki fog törni. De amíg nyugszik, folytatom az életem és mindent megteszek, amit csak tudok."

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193646_auto_resized.jpg
origo.hu

Így néz ki ma, 60 évesen a Váratlan utazás sztárja - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27830_resized.jpg?avcount=1715021413
origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194485_auto_resized.png
metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187841_auto_resized.jpg
vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186843_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193916_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Arcátlan kettős mérce Brüsszel részéről: Tusk miatt lezárnák a 7-es cikkely szerinti eljárást Lengyelországban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27834_resized.jpg?avcount=1715021413
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194231_auto_resized.jpg
astronet.hu

Az Isteni Kegyelem angyala védelmez minket május 6. és 10. között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715021413
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715021413
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715021413
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?