Tragédia

Babája után halt a kismama, aki kilenc évig hordta magában elhalt magzatát

B.

Létrehozva: 2023.03.10.

Az elvetélt kismama nem engedte az orvosoknak, hogy eltávolítsák a magzatot.

Egy kilenc éve halott, megkövült magzat – úgynevezett kőbaba, vagyis lithopedion – okozta egy 50 éves kongói nő halálát az Egyesült Államokban. A hölgyet nagyon súlyos gyomorgöcsök és emésztési zavarok kínozták, ezért felkeresett egy helyi kórházat. Ott azonnal különböző vizsgálatoknak vetették alá, az eredmények pedig még a kórház tapasztalt orvosait is sokkolták.

28 hetes volt a magzat, amikor a nő elvetélt (Képünk illusztráció) Fotó: Pexels

 

A vizsgálatok kimutatták a méhen kívül fejlődött, elhalt magzatot, amely már éveken át nyomta a nő bélrendszerét. 

 

Az orvosok legnagyobb megdöbbenésére a kongói hölgy elutasította a műtétet, amellyel a kórházban eltávolították volna az elhalt magzatot. Sőt, azt is közölte a személyzettel: hogy ő egyáltalán nem fél a haláltól.

Kiderült, hogy kilenc évvel ezelőtt, amikor a nő elveszítette a babáját, egy menekülttábor egészségügyi személyzete a magzat megölésével vádolta meg. Azt állították róla, hogy várandós kismamaként kábítószert fogyasztott, és ez vezetett oda, hogy meghalt a babája. A nő onnantól kezdve minden egyes orvosi kezelést visszautasított az évek alatt.

A nő évekig minden orvosi kezelést elutasított (Képünk illusztráció) Fotó: Pexels

Ezért nem fogadta el az amerikai kórház műtétjét sem. Azonban 14 hónappal később meg is történt a tragédia. A nő alultápláltság következtében meghalt. A The Sun azt írja a cikkében, hogy az elhalt magzat megakadályozta a létfontosságú tápanyagok felszívódását, a nő szervezete pedig nem bírta tovább és feladta a harcot.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17197862_auto_resized.jpg
origo.hu

Brüsszel bejelentette a világháborús felkészülést

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27870_resized.jpg?avcount=1715118309
origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyszüleink még ismerték: te vajon tudod, mit jelentenek ezek a régi szavak?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193247_auto_resized.jpg
vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194593_auto_resized.png
hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27872_resized.jpg?avcount=1715118309
origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17198066_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A jegygyűrűmet letakarom” – a kamerák előtt akarták felszedni Kárpáti Rebekát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715118309
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715118309
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187827_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Akikre mindig számíthatsz: ez a 3 csillagjegy a legmegbízhatóbb mind közül

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/sP0HBy05CF5JJVI_lzNHpdu9sB2Z_oiHc0fvRgyBhCY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzIxMjNlZDIzNjVkNzRjY2Y5NWM3M2UzZjlmNjhjM2Fj.jpg
Daganat

Rettenetes hírt kapott a mindkét szemétől megfosztott kemecsei édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/8JXD0gEALsFznGjbtEmmI31sfdwVbGYfkRRYYNe5tQg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UzYzdiMWRiOGFjNTQ4YmViMGQ4YjYwYWJkNzQxOGU5.jpg
Aktuális

"Olyan dolgokkal kezdte anyát zaklatni..." – hátborzongató részletek derültek ki, ezért ölhetett a szentesi gyilkos