Szívszorító

A kistestvére szorította halott 10 hetes húga testét: "Superman vagyok, meg tudom menteni"

P. E.

Létrehozva: 2023.03.25.

A család szíve megszakadt, amikor a 10 hetes kislány elhunyt.

Teljesen összetört a család, amikor elhunyt a 10 hetes kislányuk. A londoni Lois Goodman és férje, Daniellel alig várták, hogy megszülessen harmadik gyermekük. Úgy tűnt, a terhességgel nincs semmi gond, ám amikor 2016 szeptemberében megszületett Noa, a baba elkékült és nehezen kapott levegőt. Azonnal az intenzív osztályra vitték, ahol öt hetet töltött. Agykárosodást diagnosztizáltak nála, majd hazaengedték a családjához.

Fotó: Shutterstock

Öt héttel később Noa belázasodott, így azonnal a Barnet Általános Kórházba vitték. Ott azonban az orvosok azt mondták Loisnak, hogy adjon neki Calpolt (lázcsillapító), és vigye haza – Noa azonban két nappal később meghalt.

Lois elmesélte, hogy felsikoltott, amikor meglátta lányát férje karjaiban. Legidősebb fia, Loir, aki akkor négy éves volt, berohant, megfogta kishúgát és azzal próbálta nyugtatni a szüleit, hogy azt hajtogatta: "Én Superman vagyok, meg tudom menteni”.

Lois és férje gyászterapeutához járt, hogy megbirkózzon a veszteséggel. Eközben jött rá az asszony, hogy ő is segíteni szeretne másokon, így életvezetési tanácsadónak tanult. 

"A lányom okkal volt ebben a világban. Ma nem lennék az, aki vagyok, ha ő nem érkezett volna közénk. Úgy éreztem, cserbenhagytak az orvosok. De azt is elismerem, hogy minden okkal történik, és mindenki ott van, ahol lennie kell a tökéletes időben" - vallja most Lois.

"A harmadik trimeszterem óta éreztem, hogy itt valami baj van, de a vizsgálatok során nem találtak semmit. Aztán császármetszéssel világra hoztam Noát, aki furcsán sírt fel, de odaadták nekem. Egy nővér vette észre, hogy nem lélegzik és kékülni kezdett. Azonnal az intenzívre vitték. Ez óriási sokk volt a számomra."

Amikor Noa belázasodott, abba a kórházba vitték vissza, ahol a korábbi vizsgálatokat végezték rajta. Ekkor azonban jószerével a babához sem értek, csak hazaküldték őket. A szülők megegyeztek, hogy másnap visszaviszik a kicsit a kórházba, de erre már nem kerülhetett sor, mert édesapja karjaiban este meghalt.

"Ahogy ránéztem, tudtam, hogy elment. Felsikoltottam. Daniel még megpróbálta újraéleszteni, de nem sikerült. Loir bejött, megfogta és azt mondta, ő Superman, meg tudja menteni. De ekkor én már tudtam, hogy örökre elvesztettük. És ez megölt belülről. Mert én vagyok az édesanyja, de nem tudtam megmenteni".

Végül az élet gyógyította be a szívüket. 2020-ban ugyanis kiderült, hogy az akkor 40 éves Lois újra gyermeket vár. Végül egy egészséges kisbabának adott életet.

„Noa elvesztése ráébredt arra, hogy mi a fontos. Egy ideig abban a buborékban voltam, hogy nem akartam foglalkozni a világgal, és amikor kiléptem belőle, kezdtem úgy érezni, hogy nem igazán érdekel, mit gondolnak mások. Rájöttem, hogy azt fogom tenni, ami jó nekem és a családomnak, és megpróbálom a legtöbbet kihozni az életből.”

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191041_auto_resized.jpg
origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715044811
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194254_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Undorító, mi mászott ki a boltban vett tojásból: ezután mi is egyenként törjük fel a tojásokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193301_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27841_resized.jpg?avcount=1715044811
origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194231_auto_resized.jpg
astronet.hu

Az Isteni Kegyelem angyala védelmez minket május 6. és 10. között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188145_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Tiszta apja ez a gyerek” – megmutatta ritkán látott gyermekét Kulcsár Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715044811
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715044811
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?