Baleset

Lezuhant egy kisrepülőgép, senki nem élte túl

K.B.

Létrehozva: 2023.02.22.

Tizenegy tűzoltó egység vonult ki a helyszínre. Szinte semmi sem maradt a repülőgépből a becsapódás után.

Lezuhant egy kisrepülőgép a szlovák-cseh határ közelében lévő Trencsénsztankóc (Trencianské Stankovce) település körzetében szerdán délután, a szerencsétlenségben négyen meghaltak - jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség a mentőszolgálat információira hivatkozva.

A tűzoltóság közlése szerint a repülőszerencsétlenség nem sokkal háromnegyed három előtt történt, a helyszínre kivonuló 11 tűzoltó a repülő roncsai között négy holttestet talált. A szerencsétlenség okairól egyelőre semmit sem közöltek a szlovák hivatalos szervek.

A CTK cseh hírügynökség a szlovák JOJ televízió információira hivatkozva azt írta: a szerencsétlenül járt, DA-42 típusú repülőgépet, amely lakott területen kívül zuhant le, Csehországban regisztrálták.

Szlovákiában a mostani repülőszerencsétlenséget megelőzően tavaly júniusban zuhant le egy kisrepülőgép két emberrel a fedélzetén. Azelőtt 2021-ben történt hasonló baleset, akkor cseh utasokkal a fedélzetén zuhant le egy kisrepülőgép.
 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193405_auto_resized.jpg
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27830_resized.jpg?avcount=1715013311
origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188940_auto_resized.png
metropol.hu

Most aztán foghatja a fejét Marco Rossi: Ádám Martinról van szó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194235_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A MÁV elárulta, mi történt a debreceni intercityn, ahol a 444 szerint Magyar Péter testőrei elfoglalták az egyik kocsit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193579_auto_resized.jpg
ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185977_auto_resized.jpg
vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27834_resized.jpg?avcount=1715013311
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194080_auto_resized.jpg
travelo.hu

Ezekben az európai országokban most terrortámadásokra figyelmeztetnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715013311
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715013311
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715013311
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/nf00lsDY_Td-NI2TLtcv8RXVhly2poNk5CI8GarTXJw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkMTBmZGIyNjVjNzQ1YjE4Mzk1MWU0N2Y5MTZlNjdi.jpg
Cirkuszi baleset

"Hajszál híján minket ütött agyon az oszlop" - egy szemtanú drámai beszámolója a hétvégi cirkuszi balesetről