Videó

Így fogadkoztak a magyarok az újév alkalmából

Létrehozva: 2023.01.03.

Van, aki már évek óta felhagyott az újévi fogadalmakkal, ám olyan is akad, aki számára még mindig fontos ez a hagyomány.

Az új  év jó alkalmat nyújt arra hogy újult erővel kezdjük az évet, azért, hogy lépésre-lépésre haladjunk a céljaink sikeres eléréséért.

 A legtöbben éppen ezért évről-évre újévi fogadalmakkal próbálnak ezeknek a vállalásoknak keretet adni, ám vannak olyanok is, akik már régóta felhagytak ezzel a hagyománnyal.

Az új év beköszöntével kíváncsiak voltunk arra, hogy ki, milyen újévi fogadalmat tett az idei évre nézve, valamint arra is, hogy mi az, amit idén másképpen fog csinálni tavalyihoz képest. Mutatjuk, hogy milyen válaszokat kaptunk.

Kristóf: Elég hajtós évem volt, szeretném a gyerekeimet még jobban fejleszteni, és szeretnék többet foglalkozni velük.

Magdi: Nem tettem újévi fogadalmat, megvagyok elégedve, a családommal vagyok ez a legfontosabb.

Magdi nem tett újévi fogadalmat Fotó: Metropol

Adrienn: Fogadalmat nem tettem, mivel évekkel ezelőtt, amiket tettem, azok néhány héttel később dugába dőltek, de ennek ellenére sok célt tűztem ki, amik remélem teljesülni fognak.

Zsuzsa: Azt kívánom, hogy új év alkalmából talpra álljak, mivel az ünnepeket a kórházba töltöttem, mert koronavírusos voltam. Legyen béke az országban, és legyen vége a háborúnak.

Gábor: Mindent úgy akarok csinálni, mint eddig. Úgy se tudnám betartani, bármit fogadnák meg.

József: Már leszoktam az újévi fogadalmakról, lesz amit idén máshogy fogok csinálni, ám még nem tudom, hogy mit. A lányom a lakását szeretné rendbe rakni. 

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek