Őrület

Illegális gyorsulási verseny: Hajszálon múlt a tragédia Budapesten

SD

Létrehozva: 2023.01.18.

Egy Audi R8-as és egy M4-es BMW versenyzett egymással Újpesten. Közben hirtelen felbukkant előttük az úton egy Mercedes.

Korábban a Ripost többször is beszámolt azokról az illegális gyorsulási versenyekről, melyek Budapest különböző részein folytak. Most egy újabb, csaknem tragédiával végződő eset történt Újpesten. Minderről egy felvétel is készült. Ezen egy Audi R8-as és egy M4-es BMW látható, amint egymás mellett repesztenek. A felvételen az is látszik, amint feltűnik előttük egy másik kocsi, így az audisnak ki is kell kerülnie, hogy ne történjen baleset.

 

Nagy valószínűség szerint nem egy spontán futamról lehetett szó, mivel az út mellett rengeteg ember nézte végig a gyorsulást. Csak a szerencsén múlt, hogy nem végződött tragédiával a verseny, mivel a futam végén váratlanul feltűnt még a két autó között egy driftelő Mercedes CLS. 

Régóta komoly gondot okoznak az illegális versenyek

Nem ez az első alkalom, hogy illegális versenyeket szerveznek Budapest utcáin, korábban a Váci úton is rendeztek már hasonló gyorsulást. Az akkori versenyen egy Seat Ibiza valósággal feltekeredett egy villanyoszlopra, ám szerencsére nem halt meg senki. Az autó olyan nagy erővel csapódott a villanyoszlopba, hogy még a sebességmérő is kiszakadt. Az autót egy 17 éves fiatal vezette, akinek csak pár hónapja volt jogosítványa. 

Egy emberként sokkolta az országot az a baleset is, amit még öt évvel ezelőtt egy részeg ámokfutó okozott a Szentendrei úton. Az akkori balesetben az ittas sofőr két huszonévest ölt meg.

 A sofőr Mercedese körülbelül 150 km/órás sebességgel csapódott hátulról a pirosnál várakozó autójukba. A két fiatal BMW-je több tíz métert repült, és egy betonoszlopnak csapódott. A vétlen kocsiban ülőknek esélyük sem volt a túlélésre.

Két évvel ezelőtt ugyancsak felelőtlen sofőr miatt halt meg az kétgyermekes nő, akibe hátulról csapódott egy BMW-s. A soroksári úton történt balesetben egy alig 80 méternyi területen gyorsíthatott fel százra az a fiatal BMW-s, aki szenteste napján okozott halálos balesetet. A fiatal valószínűleg nyári gumit használt, és elvesztette az uralmát a kocsija felett, áttért a szemközti sávba, ahol egyenesen belecsapódott a szabályosan érkező autóba. Nem teljesen tisztázott, hogy versenyezett-e valakivel.

Az áldozat családja teljesen összeroppant, miközben a balesetet okozó fiatal a rokonaival tölthette a karácsonyt. A nő férje, és a lánya a tragédia után a Tényeknek beszélt elsőként. 

 

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195050_auto_resized.jpg
origo.hu

Drámai változás: így néznek ki most a Született feleségek sztárjai - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27851_resized.jpg?avcount=1715069112
origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194415_auto_resized.png
metropol.hu

Ferihegy elesett: ma problémás külföldre utazni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192803_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194752_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194930_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Pankotai Lili megcsúszott, de úgy tűnik, sikerült elballagnia

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27852_resized.jpg?avcount=1715069112
origo.hu

Gyorshajtáson kapták L.L. Juniort

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195468_auto_resized.jpg
travelo.hu

Kifogták a világ egyik legvérszomjasabb cápáját az Adriából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189162_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: kibékült a TV2 legmegosztóbb sztárpárja? Kiderült az igazság

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715069112
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715069112
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715069112
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?