Gyász

Tudom, hogy még odaát találkozunk – testvére születésnapja előtt végzett magával a görbeházi rendőr

Létrehozva: 2022.12.01.

A 23 éves D. Dávid a nyílt utcán lőtte főbe magát napokkal ezelőtt, ismerősei szerint szerelmi bánat gyötörte. Imádott testvére pár nappal később ünnepelte volna születésnapját, az ünnepség helyett azonban szívszorító szavakkal emlékezett meg bátyjára.

Mint arról a Bors is írt, szörnyű tragédia rázta meg a Hajdú-Bihar megyei Görbeházát: a helyi sportpálya mellett, a nyílt utcán lett öngyilkos egy fiatal rendőr. A 23 éves D. Dávid főbe lőtte magát, a helyiek szerint a fiatalt szerelmi bánat kínozta, barátnője nem sokkal a tragédia előtt szakított vele.

Görbeházát megrázta a tragédia  Fotó: Haon

Dávid egy közeli településen él, ahol a helyiek még azóta sem ocsúdtak fel a sokkhatás alól:

– Nemrégiben még dolgozott, mosolygott és sétált, most pedig szegény családja a temetését szervezi. Bele sem merek gondolni, hogy mit érezhetnek mondta a Borsnak egy helybeli. 

Dávidot ugyanis mindenki szerette, kollégái és barátai is csak elismerően szóltak a jó lelkű, kedves zsaruról, aki imádta munkáját és családját is.

– Olyan kötelék volt köztünk, mint még testvér és testvér között soha. Késő estig rúgtuk a bőrt. Ugyanaz volt a szenvedélyünk, ugyanazt szerettük csinálni. Írhatnék még rengeteg gondolatot, de minek? Ezeket csak mi éreztük, mi tudtuk, mi csináltuk. De ennek vége - írta közösségi oldalára Dávid fiatalabb testvére.

Köszönöm, hogy a Testvéred lehettem. Nagyon sok mindenre megtanítottál, és ezért örökké hálás leszek neked.

 Nagyon sokszor nem értettem, hogy mit miért teszel, de most már mindent értek. Úgy éltél, ahogy jónak láttad és nem érdekelt más véleménye. Nem búcsúzom végleg, mert tudom, hogy még odaát találkozunk és tovább tudjuk folytatni az utunkat. Mamáékat puszilom és kérlek Titeket, hogy vigyázzatok a Testvéremre. Nyugodj békében és ígérem, hogy én is úgy élem az életem, ahogy Te tetted. Nagyon szeretlek, Tesó! tette hozzá a szívszorító szavakat. 

Az ifjú rendőr ugyanis nagyon közel állt bátyjához és öccséhez is, kölcsönösen szerettek egymást.

 Fiatalabb testvére azonban szomorú módon éppen Dávid halála után pár nappal ünnepelte volna születésnapját. Buli helyett azonban testvérére emlékezett: 

– 20 éves lettem... Mit mondhatnék? A lelkem egy nagyon nagy részét magaddal vitted, szóval ajánlom, hogy vigyázz rá! A gyertya elfújása előtt mindig azt mondják az emberek, hogy kívánjak valamit, amit nagyon szeretnék. Sosem kívántam, mert mindenem megvolt... Most kívánnék, bármit megadnék és lehetetlen, hogy teljesüljön... – írta. 

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel a www.ongyilkossagmegelozes.hu oldalt!

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27865_resized.jpg?avcount=1715103310
origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27864_resized.jpg?avcount=1715103310
origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194484_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17197128_auto_resized.jpg
vg.hu

Itt a magyar eper, beindultak a „Szedd magad!” akciók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27871_resized.jpg?avcount=1715103310
origo.hu

Intim helyzetben fotózták a Házasság első látásra legmegosztóbb házaspárját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188558_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27863_resized.jpg?avcount=1715103310
ripost.hu

Magyar Péter így váltogatja álláspontját szinte mindenben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715103310
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715103310
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715103310
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/8JXD0gEALsFznGjbtEmmI31sfdwVbGYfkRRYYNe5tQg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UzYzdiMWRiOGFjNTQ4YmViMGQ4YjYwYWJkNzQxOGU5.jpg
Aktuális

"Olyan dolgokkal kezdte anyát zaklatni..." – hátborzongató részletek derültek ki, ezért ölhetett a szentesi gyilkos

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet