Baleset

Nem zárult le a volt magyar felnőttfilmes drámája: Még mindig tart a nyomozás

KKP

Létrehozva: 2022.12.14.

Felépült a súlyos autóbalesete után Henger Éva. Az egykori pornószínésznő még tavasszal karambolozott Dombóvár és Kocsola között. A másik autóban egy 66 éves nő és egy 71 éves férfi életét vesztette. A díva most azt tervezi, virágot visz a sírjukra.

Henger Éva élete április végén örökre megváltozott. Akkor vált részesévé egy súlyos autóbalesetnek, melynek következtében két ember meghalt Dombóvár és Kocsola között. Ő maga és a vele utazó férje is súlyos sérüléseket szenvedtek, de azóta mindketten felépültek. Az egykori pornószínésznőt persze kísértik a történtek, de nem érzi magát felelősnek a tragédiáért. A lányával korábban igencsak viharos volt a kapcsolata, főleg azután, hogy az anyjához hasonlóan Mercédesz is sikeres influenszerré vált. Elkezdtek egymással rivalizálni, és olykor nyilvánosan is hangot adtak ellenérzéseiknek. Úgy tűnik, a történteknek is köszönhető, hogy a béke helyre állt, mi több, miután a kórházból kiengedték a volt felnőttfilmest, a lánya ápolta. Sok időt töltöttek kettesben, így bőven volt alkalmuk a sérelmeik őszinte megbeszélésére.

Henger Éva még nem lélegezhet fel, ugyanis a rendőrségi nyomozás a mai napig nem ért véget. Egyelőre nem sikerült megállapítani, hogy ki okozta a karambolt.

A magyar pornószínésznő párja, Massimiliano Caroletti is súlyos sérüléseket szenvedett

Éva a baleset után több operáción. Sérülései olyan súlyosak voltak, hogy egy időre kerekesszékbe kényszerült, majd mankókra támaszkodott, de már mindet elhagyhatta. A díva hitvese, Massimiliano Caroletti olasz lapoknak nyilatkozva kifejtette: a feleségével már minden rendben. Később maga Éva köszönetet mondott a magyar és az olasz orvosoknak. A baleset után egy ideig itthon ápolták őket, de aztán egy olasz kórházat választottak.

Henger Éva a közeljövőben mindenképpen szeretne visszatérni Magyarországra, és azt tervezi, ha itt jár, felkeresi a balesetben elhunytak sírját, hogy virággal rója le kegyeletét.

https://cdn.borsonline.hu/2022/05/ngSj8kRTd619w-bCxlI9IadiaYzpcrjpq6IaUsvZGvs/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Y3MzAzMDdkNDQ4NTRlYThhZjkxMGVmNWFkNWQxZjg1.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Valódi szerelem volt az övék: az egész falu gyászolja a Dombóvárnál meghalt idős párt

Henger Éva vezette az egyik autót.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192170_auto_resized.jpg
origo.hu

F1 Miami Nagydíj: Verstappen hibája és egy baleset történelmi sikerhez vezetett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27804_resized.jpg?avcount=1714958711
origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189108_auto_resized.jpg
ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185639_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Kitört a pánik, aztán a népharag amiatt, amit a pékáru között találtak egy magyar áruházban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714958711
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák