Tragédia

Gyilkos öngyilkosság Csesztregen: Lesújtó hírt kapott a házaspár a végzetes döntés előtt

Létrehozva: 2022.12.05.

Először vélhetően feleségével, majd később önmagával is végzett a 71 éves B. Tibor a Zala megyei Csesztregen. Az idős házaspár mind a két tagja súlyosan beteg volt, Tibor bácsi pár hete kapta meg a szörnyű diagnózist.

Mint arról a Bors is írt, egész település gyászolja Csesztregen azt az idős házaspárt, akinek a holttestét vasárnap délután találták meg otthonukban. Kiderült, hogy a 73 éves asszonyt, B. Máriát meggyilkolták, míg férje, Tibor önkezével vetett véget életének. 

Fotó: Bors

Utolsó pillanatig imádták egymást

Az alig 900 lelkes településen mindenkit sokkoltak a történtek, ugyanis a helybeliek egyöntetűen azt mondták, hogy a több évtizede boldog házasságban élő házaspár külső szemmel imádta egymást: 

Évek óta ismerem Marikát és Tibit, és mindig is csodálatos embereknek tartottam őket. Tisztességgel dolgoztak egész életükben, példás szülőkként nevelték fel a lányukat, akiből tanár lett. Tibi még a helyi polgárőrség és önkéntes tűzoltóság megalakulásában is aktív szerepet játszott, a polgárőrök vezetője is volt korábban 

- mesélte a család egyik ismerőse. Hozzátette, hogy a pár még nyugdíjas éveikben is tisztelték és szerették egymást.

Még az utóbbi években is láttuk őket sétálni, mindig kézen fogva gyalogoltak, jó volt rájuk nézni. Mindig azt láttuk, hogy Tibi rajongásig szereti a feleségét

 - szögezte le. 

Súlyosan betegek voltak

Azonban az utóbbi időben már csak Tibi bácsival találkoztak, ugyanis Marika súlyosan beteg lett.

Tibi járt a boltba, postára, mindenhova, mert Marika beteg lett. De amennyire tudjuk, Tibi ápolta őt, ahogyan csak tudta, végig a felesége mellett állt a betegsége idején 

- mondta az ismerős. Hozzátette, hogy a férfi még nyugdíjas éveire is aktív maradt, gondozta az állatokat, dolgozott a kertben és élvezettel tett-vett az udvaron.

- Nagyon aktív volt, makk egészségesnek tűnt. Ahogy a fű egy centit is nőtt, azonnal kijött a fűnyíróval, emellett gondozta a tyúkokat, meg szerelgette a régi motorját, amit annyira szeretett - mesélték. Azonban pár héttel ezelőtt a férfi is szomorú hírt kapott.

Úgy három vagy két hete lehetett, hogy kiderült, hogy ő daganatos betegségben szenved, méghozzá több áttéttel. Azóta alig láttuk Tibit. Sejtettük, hogy nincs minden rendben, hiszen súlyos ok nélkül nem maradt volna otthon. Attól tartunk, hogy gyorsan romlott az állapota 

- ingatta a fejét könnyes szemmel az ismerős. 

Aknában hevert a férfi holtteste

A helyiek szerint a férfi a szörnyű diagnózis után szánta rá magát a kétségbeesett döntésre.

Úgy tudjuk, hogy Marikát megfojtotta, míg az ő testét az egyik ház körüli aknából emelték ki a tűzoltók, ott találták meg, ő saját magával végzett. Nagyon súlyos lehetett a betegségük, ha így döntöttek

 - szögezték le bánatosan. Holttestüket egy másik településen élő, tanárnőként dolgozó lányuk, Nelli találta meg.

- Nellike gyakran látogatta a szüleit, segített nekik, nagyon jó viszonyban voltak, amennyire mi tudjuk. Valószínűleg éppen látogatóban volt, amikor rábukkant a szülei holttestére. Szörnyű, hogy látnia kellett. Marika teste az egyik szobában hevert. Remélem, hogy elég erős lesz, és fel tudja dolgozni a történteket - reménykednek a helyiek. 

Van segítség!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel a www.ongyilkossagmegelozes.hu oldalt!

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195528_auto_resized.jpg
origo.hu

Erős széllel jönnek a zivatarok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27843_resized.jpg?avcount=1715068512
origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192803_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192114_auto_resized.png
metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195438_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A Fidesz ezeken a településeken visszaveheti az irányítást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27848_resized.jpg?avcount=1715068512
origo.hu

Mégis egy pár lehet a Házasság első látásra két sztárja - kép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194254_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Undorító, mi mászott ki a boltban vett tojásból: ezután mi is egyenként törjük fel a tojásokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195491_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami az egész országra lesújt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715068512
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715068512
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715068512
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?