Keresés

Durva változás, kiderült, milyen oldalakat rejt el a Google előlünk

Létrehozva: 2022.12.19.

A keresőóriás szép csendben igen jelentős változásokat vezetett be. Egyes oldalakra hiába keresnek rá a felhasználók.

Amióta nagy tömegek használják az internetet, szinte azóta folyik a küzdelem az illegális tartalmak megosztása ellen. Nos, most épp ennek egy újabb, jelentős lépését tapasztalhatták meg a Google-felhasználók. Az eset különlegessége: a változást mindennemű csinnadratta nélkül, mondhatni fű alatt vezették be. De miről is van szó pontosan? Arról, hogy egyre több országban nem adja ki a találatok közt a Google kereső a különböző torrentoldalakat – még akkor sem, ha közvetlenül az adott kalózoldal nevére keresünk rá a világhálón.

Google Chrome, böngésző, Shutterstock
A dánoknál már nem látszanak egyes keresési eredmények a Google-ben Fotó: PixieMe

Első körben Dániában, az Egyesült Királyságban, Norvégiában, továbbá Svédországban tűntek el a kalóztartalmakat (illegális film-, sorozat- és zeneletöltéseket) biztosító oldalak a találati listából, de hamarosan Litvániában is bevezetik a korlátozást – írja az Origo a TorrentFreak alapján. Sejthető, hogy később más országok is sorra kerülnek, így talán Magyarország is. Kérdéses azonban, mennyire fogja ez majd visszaszorítani az ehhez hasonló tartalmak terjedését, tekintve, hogy azért léteznek más keresőmotorok is a neten.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193646_auto_resized.jpg
origo.hu

Így néz ki ma, 60 évesen a Váratlan utazás sztárja - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27822_resized.jpg?avcount=1715007910
origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193677_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187357_auto_resized.jpg
vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192114_auto_resized.png
metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193181_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Napindító: Dunda György - Polgárok támadták a nagyszőlősi hadkiegészítő irodát + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27823_resized.jpg?avcount=1715007910
origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188558_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715007910
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715007910
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715007910
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/A5odPdu69oE7JPZND6aWCL_j4FjaCSFmXW9JcAWEyis/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFkNjk5NmZiZWEzNzRmNzdiY2ZhNDI0MmE0Y2U4YWNh.jpg
Csattanás

Tragédia Zircnél: 18 éves sofőr tért át a motoros sávjába

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya