Babona

Csak ennyit kell tenni és rögtön mellénk szegődik újévben a szerencse

Létrehozva: 2022.12.31.

Sok, jól bevált hiedelem és praktika létezik arra, hogy jól induljon a 2023-as év.

Az óév búcsúztatásához számtalan hiedelem kapcsolódik, amiből később hagyomány lett. 

szilveszter, 2023, újév, évvége, Shutterstock
Bőségben és jólétben reménykedünk a legtöbben. Fotó: Shutterstock

A legtöbb a bőségről, a jólétről, a szerelemről a szerencséről és a szerencsétlenségről szól. Ezúttal a szerencsés újévvel kecsegtető babonákat, hagyományokat gyűjtöttük össze.

Az emberek nagy többsége hatalmas bulival és különös szokásokkal búcsúzik az óévtől és köszönit az új esztendőt.
Néhány apró praktika kell csak ahhoz, hogy jól induljon az újév. Fotó: Shutterstock

Mióta szilveszter a szilveszter?

Az ünnep I. Szent Szilveszter pápáról kapta a nevét, aki 335. december 31-én hunyt el Rómában. Szilveszter napja eleinte december 24-e volt, később január 6-a, végül 1691-ben XII. Ince pápa január elsejére tette, azóta ezen a napon ünnepeljük.

Milyen régi szilveszteri babonákról tudunk?

A régi magyar babonák szerint érdemes volt ételt hagyni az új évre is, mert akkor nem szenvedtek hiányt az emberek, nem úgy az, aki mindenét felfalt 31.-én. Halat a folyóval övezett településeken szabadott csak enni, amiről úgy tartották, szerencsét hoz. Aki távol lakott a víztől pont az ellenkezőjére számíthatott: ha halt evett, elúszott a szerencséje.

 Régen az egyik pogácsába belesütöttek egy érmét, és úgy tartották, hogy aki megtalálta még éjfél előtt, az szerencsés lesz a következő évben. Az éjfél után megtalált érme viszont balszerencsét jelentett.

 Az ételeken kívül a legtöbb babona a házasság körül forgott. Például régen úgy tartották, hogy a lencsefőzelékbe főzött mandulaszem megtalálója a következő esztendőben biztosan férjez megy, megnősül. Szokás volt még kora hajnalban friss vízzel mosakodni, hogy egész évben egészségesek legyenek az emberek, orvoshoz menni vagy orvost hívni viszont tilos volt december utolsó napján. Az állatok ilyenkor bőségesen adtak enni, a zsebekben és polcokon pedig kötelező jelleggel lennie kellett valaminek, biztosítva ezzel a bőséges új esztendőt.

Új keletű babonák

Manapság úgy tartják a babonásabbak, hogy nem szabad nagy értékű tárgyat venni szilveszterkor, mert akkor egész évben kiadások várnak ránk. A szemetet is tilos levinni éjfél előtt, mert azzal a szerencsénket is kidobjuk. Helyette inkább mindenki tartson magánál malacos képet, kabalát, ami bőséget és boldogságot hoz a babona szerint. Az üzletemberek, üzletasszonyok egyenek gyümölcsöt a gyümölcsöző megállapodások reményében, és mindenképp legyen pénztárcájukban egy nagy értékű bankjegy.

Játékmalacot vagy malacos képet tarstunk magunknál. Fotó: Pixabay.com

Ma is élő hagyományok

  • A régi, de még ma is tartott hiedelmek szerint kötelező ilyenkor disznót enni, de annak csak a farkát, fülét és csülkeit. Ezek ugyanis kitúrják a szerencsénket.
  • Az új évben először lencsét, kölest vagy rizst kell enni, mert így biztosan nem ürül majd ki a pénztárcánk. Ebben az is segíthet még, ha a lencséhez egy új, egész kenyeret kezdünk meg.
  • Az életünk fonalát a jó hosszúra nyújtott rétes elfogyasztása növeli, a benne lévő jó sok töltelék pedig az anyagi helyzetünknek kedvez. Arról nem is beszélve, hogy úgy tartják, aki újévkor édeset eszik, annak az egész új éve édes lesz.

Más országokban ez hoz szerencsét

A mexikóiak és kubaiak 12 szem szőlőt esznek éjfélkor, Svájcban pedig nem pezsgővel, hanem 12 korsó sör elfogyasztásával garantálják a szerencsés újévet maguknak. A fehéroroszok 12 darab papírra írják fel az újévi jókívánságaikat, amit pontban éjjeli 12 órakor elégetnek. A görögök felhúznak minden órát, a szlovákok pénzt tesznek az asztal alá, a bajorok pedig valamilyen szent tárgyat a paplan alá, hogy az új év békés, boldog és bőséges legyen.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196842_auto_resized.jpg
origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27861_resized.jpg?avcount=1715089813
origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195491_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami az egész országra lesújt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195865_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Pulai Bandit nem fogja se kard, se golyó, se józan ész

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195783_auto_resized.png
metropol.hu

Most érkezett: baleset történt, erre készüljenek a 4-es 6-os villamos utasai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27862_resized.jpg?avcount=1715089813
origo.hu

Szexpartnereket toborzott Magyar Péter jelöltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196861_auto_resized.jpg
travelo.hu

Ezen az új helyen megismerhetitek a Tisza-tó élővilágát, és izgalmas túrákra is invitálnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715089813
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715089813
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715089813
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?