Pecarovat

Magyar zászló ihlette a német sztárhorgász csaliját

K. D.

Létrehozva: 2022.11.18.

Több mint 800 ezer horgászigazolvánnyal rendelkező pecás van Magyarországon, és ez a szám egyre csak növekszik. A Bors hetente jelentkezik horgászrovatával, amellyel még több embert kívánunk kicsalni a tó- vagy folyópartra. Ezúttal Helmut Gross német sztárhorgásszal beszélgettünk, aki „magyar zászlós” csalival csalja horogra a pontyokat.

Második otthonának tekinti Magyarországot a német sztárhorgász, Helmut Gross, aki különleges, magyar színekben pompázó csalival lepte meg a honi közönséget az idei Pontyshow-n. A lebegő csemege epres ízesítést kapott.

Hazajár Magyarországra

– Szeretem a magyar gyümölcsöket, ezért is gondolkodtam ilyen ízvilágban. Az édes, epres ízt nemcsak én, hanem a halak is nagyon szeretik, ezért is bízom benne, fogós lesz a magyar zászlós csemege – mondta a Borsnak Helmut Gross, aki 1989-ben horgászott először Magyarországon. 

Epres ízt kapott a "magyar" csali Fotó: Gigor Csaba

– Évente többször is visszajárok, mert remek vizeik vannak. Elsősorban a bányatavakat szeretem, no meg persze a Balatont. A magyar tengerhez fogható víz kevés van a világon. Olyan gazdag halállománnyal rendelkezik, hogy bárhova is ülsz, szinte biztosan horogra csalsz egy 20 kiló feletti pontyot. Jó látni, hogy a Magyar Országos Horgász Szövetség rengeteg munkát fordít a halvédelemre és a telepítésre, ennek köszönhető, hogy ennyire gazdag a balatoni halállomány.

Pecanemzet vagyunk

A sztárhorgász azt is kiemelte: nemcsak a szövetség munkája elismerésre méltó, hanem a magyar horgászoké is, akik egyre jobban figyelnek a halak védelmére.

Helmut Gross szerint imádják a halak a magyar zászló színeiben tündöklő csalit Fotó: Gigor Csaba

– 20-30 évvel ezelőtt mindenki hazavitte a halat, a kapitális példányokat is. Az elmúlt 15 évben azonban változások történtek, egyre több horgász élményként tekint a pecára, nem a zsákmányolás a célja. Ráadásul ugrásszerűen megnőtt ennek a remek hobbinak hódolók száma is. Ha jól tudom, ma már 800 ezren horgásznak Magyarországon, ez a lakosság majd’ 10 százaléka, ez óriási szám. Jó látni, hogy egyre több gyerek is ezt a hobbit választja, kiül a természetbe, nem a gép előtt tölti az idejét – tette hozzá Helmut Gross.

Széfben őrzi a receptet

A német sztárhorgász úttörője volt a bojlizásnak, már a 80-as évek végén elkezdett ezzel a módszerrel pecázni, ráadásul csalijait is saját kezűleg készítette. Bár majd’ négy évtized eltelt, a recepten azóta sem változtatott. A titkos összetevőket pedig egy széfben őrzi, ám ennél többet nem akart elárulni róla. Jóbarátja, a tavaly elhunyt Christian Schlott nemes egyszerűséggel csak „séfként” emlegette, annyira tudta, mit szeretnek a kapitális pontyok.

Helmut Gross és csapata tudja a siker receptjét a parton

– Először a háromfai horgásztavon, vagy ahogy pecásberkekben hívják, a „Zöld Pokolban” találkoztam vele. Fura volt, mert egy riasztófegyverrel mászkált a parton. Odamentem hozzá, és megkérdeztem: miért hord pisztolyt magánál, mire mondta: ez egy veszélyes hely, meg kell védenem magam, mert éjszaka gyakori a lopás. A 90-es évek legelején nem a legbiztonságosabb környék volt, de azóta rengeteget javult ott is a közbiztonság. Szóval, így indult a barátságunk. Számtalan kapitális pontyot fogtunk nemcsak Magyarországon, hanem Németországban, Ausztriában és Franciaországban is – zárta Helmut Gross.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195135_auto_resized.jpg
origo.hu

Mégis egy pár lehet a Házasság első látásra két sztárja - kép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27851_resized.jpg?avcount=1715073314
origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194930_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Pankotai Lili megcsúszott, de úgy tűnik, sikerült elballagnia

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195001_auto_resized.jpg
ripost.hu

Rendelhetsz gyalog a McDrive-nál? Komoly vita alakult ki, itt az étterem válasza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194593_auto_resized.png
hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27852_resized.jpg?avcount=1715073314
origo.hu

Gyorshajtáson kapták L.L. Juniort

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194095_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 7.: a Mérleg észrevesz valamit, amit más nem, a Skorpió megállíthatatlan

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195808_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb elképesztő trükkel próbálkoznak a csalók – Jobban teszed, ha te is résen vagy!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715073314
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715073314
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715073314
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?