Politika

Közel kétszer annyit kapott a baloldal a kampányára Amerikából, mint amennyit eddig beismert

Létrehozva: 2022.11.23.

Az eddig ismert összegnek közel a duplája, több mint hárommilliárd forintnyi amerikai támogatás érkezett az Action for Democracyn keresztül a baloldali választási kampányba, amelyet lényegében a DatAdat cégcsoport vezényelt le. Az ellenzéki hálózat mögött pedig az Egyesült Államok titkosszolgálata, a CIA is megjelenik.

Az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága ma nyilvánosságra hozta a baloldal külföldről történő finanszírozását vizsgáló titkosszolgálati jelentés – minősítés alól feloldott – főbb megállapításait. A dokumentumból kiderül, hogy a Márki-Zay Péter által beismert 1,8 milliárd forinton felül további mintegy 1,2 milliárd forint is érkezett az Egyesült Államokból az ellenzékhez a Korányi Dávid vezette Action for Democracy nevű szervezeten keresztül - szúrta ki az Origó.  

A jelentés szerint ugyanis a Mindenki Magyarországa Mozgalomnak utalt 1,8 milliárd forint mellett a DK közeli Ezalényeg.hu kiadója, az Oraculum 2020. Kft. több, mint egymilliárd, a Bajnai Gordon-féle DatAdat cégcsoport közel 150 millió, a Gemius Hungary Kft. pedig mintegy 3 millió forintot kapott Karácsony Gergely főtanácsadójának amerikai szervezetétől. Összesen tehát 3 milliárd 15 millió forintnyi külföldi pénzt utaltak a baloldali kampányra. 

Márki-Zay Péter elmondása alapján eddig csak azt lehetett tudni, hogy a Mindenki Magyarországa Mozgalom utalt pénzt a DatAdatnak. Most viszont az is egyértelművé vált, hogy lényegében a teljes magyar baloldal megbízásokkal halmozta el Bajnai Gordonék adatkezelő cégcsoportját.  

A Karácsony Gergely-féle 99 Mozgalom, pártja a Párbeszéd, az LMP, az MSZP-hez köthető Kapcsolat.hu Kft., Böcskei Balázs Idea Intézete, és a Czeglédy Csaba érdekkörébe tartozó Éljen Szombathely Egyesület is jelentős összegeket utalt a volt miniszterelnök és társai vállalkozásainak. 

A szolgálatok megvizsgálták az Action for Democracy kapcsolati hálóját, és feltárták, hogy a szervezet kapcsolatba hozható a National Endowment for Democracyval (NED), ami „lényegében a CIA hivatalossá tett megjelenése külföldön”. 

Ezt nem más, mint a szervezet társalapítója, Allen Weinstein is megerősítette, amikor még 1991-ben úgy fogalmazott: „amit ma csinálunk, annak a nagy részét 25 évvel ezelőtt a CIA rejtetten csinálta”. 

Az elemzés rámutatott, hogy a NED részese volt a 2006-os fehérorosz ellenzéki elnökjelölt kampányának, a 2011-es arab tavasz során ellenzéki pártokat támogatott, nagyobb összegeket juttatott az ujgur csoportoknak Kínában, és hongkongi civil szervezeteket is finanszírozott. Az Action for Democracy – Chris Maroshegyi nevű amerikai alelnökén – keresztül szoros kapcsolatban van továbbá az Albright Stonebridge Group nevű szervezettel is, amelynek számos vezető munkatársa 2021-ben tagja lett Joe Biden amerikai elnök adminisztrációjának. 

Ismert, múlt héten Kocsis Máté, a nemzetbiztonsági bizottság fideszes tagja kezdeményezte az anyag titkosításának a feloldását, és kijelentette: „az ország szuverenitását súlyosan sértő cselekményekről és tranzakciókról van szó, amelyekről joga van tudni a teljes magyar nyilvánosságnak”. 


 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188845_auto_resized.jpg
origo.hu

Ettől a brit lépéstől rettegett Európa, küszöbön a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27822_resized.jpg?avcount=1715005818
origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192895_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Anyukájuk kezét fogva sétált ki vasárnap a pályára a Fradi–Debrecen meccs főszereplői + képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17177611_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192466_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Dárdai Pál 30 milliót követel, Berlinben 121 érvet hoztak fel ellene és mellette

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27823_resized.jpg?avcount=1715005818
origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191013_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 6.: a Vízöntőt meglepetés éri, az Oroszlán áttör egy falat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715005818
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715005818
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/A5odPdu69oE7JPZND6aWCL_j4FjaCSFmXW9JcAWEyis/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFkNjk5NmZiZWEzNzRmNzdiY2ZhNDI0MmE0Y2U4YWNh.jpg
Csattanás

Tragédia Zircnél: 18 éves sofőr tért át a motoros sávjába

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya