halál

Innen tudhatjuk, hogy az ember közel jár a halálhoz, ezek lehetnek a jelek

Létrehozva: 2022.11.06.

A kutatások bebizonyították, hogy a haldoklókat megvigasztalja, ha nincsenek egyedül és olyan áll az ágyuk mellett, akit szerettek.

Akár hónapokkal korábban észre lehet venni egy emberen, ha megkezdődött a haldoklás folyamata. Egy szakértő szerint a több alvás vagy szunyókálás, valamint a bőrszín megváltoztatása olyan jelek, amelyekre az emberek odafigyelhetnek, amikor egy szeretett személy a halálához közeledik. Bár a jelek észrevétele mentálisan és érzelmileg is megviselheti a családtagokat, hasznos lenne figyelni rájuk, hogy még el tudjunk búcsúzni és a szeretett személyt is segíteni tudjuk. 

 

Carol DerSarkissian elárulta, hogy biztos előjele a halálnak, ha a szerettünk visszahúzódóbb lesz, befelé fordul és már nem okoz örömet neki az, amiért régen lelkesedett. Az életük végéhez közeledő idős emberek hajlamosak arra, hogy kevesebbet beszéljenek. Ezzel szemben a haldokló gyerekeknél ennek akár az ellenkezője is tapasztalható, és be nem áll a szájuk.

A halál előtt egy-két héttel az ember már nagyon fáradtnak érzi magát, annyira, hogy az ágyból sem tud kikelni. Fokozódhatnak a fájdalmai, és megváltozik a vérnyomás, a pulzus és a légzés is.


Az utolsó órákhoz közeledve az emberek testhőmérséklete lecsökken, egyáltalán nem kívánják már az ételt és italt, nem járnak ki a mosdóba sem, de egyes esetekben elfordulhat fájdalomérzet is. További árulkodó jel lehet, hogy a bőrön kékes-lilás foltok jelennek meg a térden, kézfejen vagy a lábon, valamint nehézkessé válik a légzés.

A palliatív ellátás szakértői arra biztatják a családtagokat, mindenképpen legyenek szerettük mellett, még ha azt is hiszik, hogy már nem hallják őket vagy nem fogják fel, hogy ott vannak. A kutatások ugyanis bebizonyították, hogy a haldoklókat megvigasztalja, ha nincsenek egyedül és olyan áll az ágyuk mellett, akit szerettek - írta a Mirror.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191041_auto_resized.jpg
origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27812_resized.jpg?avcount=1714993217
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192986_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192281_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Marozsán Fábián választ adott a nagy Grand Slam-kérdésre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190673_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27813_resized.jpg?avcount=1714993217
origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17184251_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 leggyorsabb ebédrecept hétvégére, hogy ne strázsálj a konyhában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27819_resized.jpg?avcount=1714993217
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186386_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek teljesen megváltozik az élete májusban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188688_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Őrjöng a márciusi lottónyertes, még mindig nem kapta meg a nyereményét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190701_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Volt, aki kétségbe vonta? Bombázó édesanya lett az egykori tinisztárból

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika