Eltűnt

A rendőrség egy gazdag nő holttestére bukkant a templomkertben

Címkék
eltűnt

Létrehozva: 2022.11.05.

A nő gyanús körülmények között tűnt el egy évvel ezelőtt az otthonából.

A rendőrség emberi maradványokat talált egy templomkertben, és kiderült, hogy egy 15 hónapja eltűnt nőt találtak meg. A 70 éves Norma Girolami tavaly augusztus közepén tűnt el londoni Highgate-i lakásából, két hónappal később pedig gyilkossági nyomozás indult. De most a rendőrség megtalálta az asszony maradványait egy észak-londoni templomkertben végzett kutatás során.

Korábban közölték, hogy az egyedül élő, gyermektelen Norma 35 ezer font kölcsönt vett fel, miután eltűnt. Az eltűnése ugyanakkor gyanús volt, mert eltűnése előtt bevásárolt, telerakta a hűtőjét étellel, valamint jómódban, gazdagságban élt, nem volt szüksége kölcsönre.

A Met Police nyomozójának főfelügyelője, Kate Blackburn a következőket mondta: "Annak ellenére, hogy elfogadtam, hogy Norma már nem él, tudom, hogy a családját mélyen érinti a hír, hogy megtalálták a maradványait. Gondolataink nagyon is velük vannak. A csapatom több mint egy évet töltött Norma keresésével, és megkönnyebbült, hogy megtaláltuk a maradványait, amelyeken igazságügyi orvosszakértői vizsgálatot végeznek."

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek