KOncert

Rekordot döntött a Szuperkoncert - közel 50 ezren voltak kíváncsiak a fellépőkre

Létrehozva: 2022.10.02.

A helyszínen mintegy 50 ezren követték végig a 65 éves Ötöslottó Szuperkoncertet. Az esemény során a hazai zenei élet legfelkapottabb előadói léptek színpadra, akik koncertjeikkel megtöltötték a Puskás Aréna Szoborparkot. A fellépéseket több száz rakéta, tűzijáték, görögtűz, szikraeső és lézer kísérte. A helyszínen értékesített szerencsejáték termékekből befolyt összeget a nemzeti lottótársaság az Ökumenikus Segélyszervezetnek ajánlotta fel, akik a hátrányos helyzetű gyermekek felzárkóztatását célzó Kapaszkodó programon keresztül biztosítanak lehetőséget a többi közt fejlesztő képzésekre.

Forrás: Bors

Lézer, tűz, füst és szikraeső, a 65 éves Ötöslottó Szuperkoncerten látványból nem volt hiány. A nagy érdeklődésre való tekintettel a szervezők végül a meghirdetettnél korábban, 16:00-kor kinyitották a kapukat, a közönség pedig már az első koncerten megtöltötte a nézőteret. Az estét a VALMAR indította, akikhez két szám erejéig - a dobok mögé ülve - Szikora Róbert is csatlakozott. A különleges estén a szervezők nem feledkeztek meg a VALMAR duó egyik tagja, Marics Peti születésnapjáról sem, akit a fellépés végén tortával lepett meg a nemzeti lottótársaság és a közönség is.

A koncertek sorát a Follow The Flow követte, akik közel másfél órás fellépésük alatt több tízezres tömeget mozgattak meg, „Anyám mondta” című klasszikusukkal pedig bevilágították a Puskás Aréna Szoborparkot. A trió több dalát is a közönséggel közösen énekelte.

A Szuperkoncertet 20:00-tól a hazai zenei élet legsikeresebb énekesnője folytatta. Rúzsa Magdi egyedülálló látványelemekkel tarkított fellépése a rajongókat is meglepte. A beépített színpadelemeknek köszönhetően a közönség egy egészen új felállásban láthatta az énekesnőt, aki egy klasszikussal a „Highway to Hell” -el, valamint fergeteges látványt nyújtó pirotechnikával zárta a 65 éves Ötöslottó Szuperkoncertet. Az esemény során nem csak a nézőtér, hanem a színpad közvetlen közelében elhelyezett akadálymentes lelátó is megtelt.

„Nagy örömünkre szolgál, hogy ennyien tartottak velünk ezen a napon. A nemzeti lottótársaság ​számára fontos, hogy játékosaival együtt ünnepelhettük legismertebb lottójátékunk születésnapját, és a játék izgalmát összekapcsolhattuk az exkluzív zenei élménnyel. Az idei Szuperkoncert fellépői gondoskodtak arról, hogy mindenki megtalálhassa kedvencét a színpadon, azt gondolom, hogy ezt a rekordot döntő látogatószám is jól mutatja” 

- emelte ki a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatója, Mager Andrea.

A koncertekről azok sem maradtak le, akik nem tudtak személyese eljönni, ők az online közvetítésen keresztül követhették az eseményeket.

A Puskás Aréna Szoborpark színpadjának építésében 6 napon át, átlagosan naponta közel 100 ember vett részt, emellett a koncertek kifogástalan minőségéért egy mintegy 250 fős stáb felelt a helyszínen.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191040_auto_resized.jpg
origo.hu

Tüntetés Debrecenben: Anyák napján tüntetget Magyar Péter - itt vannak a részletek!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714973110
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187357_auto_resized.jpg
vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192009_auto_resized.jpg
life.hu

Visszatér Londonba Harry herceg: nyomós oka van a látogatásnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191489_auto_resized.png
hirtv.hu

Paláver: Nadrágszíjas plakátokkal fogadták Debrecenben Magyar Pétert + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714973110
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189714_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elpusztul a világegyetemünk, a Nagy reccs lehet mindennek a vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat