műsor

Nyomoznak az Operettszínház művészei

Címkék
frissOpera

Létrehozva: 2022.10.27.

Bordás Barbara és Kékkovács Mara egy gyerekeknek szóló projekt, a Mutasd magad! kedvéért időről időre álruhába bújik, hogy népszerűsítsék a kultúrát a legkisebbek körében is. A két színésznő édesanyaként is nagyon fontosnak tartja, hogy azokat a gyerekeket, akik esetleg nehezebben nyílnak meg másoknak, a művészet eszközével segítsék.

A Mutasd magad! projektet Bordás Barbara és Kékkovács Mara sok éves művészeti és szülői tapasztalata, valamint a barátságuk hívta életre. A kezdeményezés egy művészetpedagógiai eszközökkel, azon belül kiemelten a zenével dolgozó, gyermekeknek szóló, több részből álló, komplex foglalkozás. Színházi előadásaik, koncertjeik, egyéni előadóművészeti munkásságuk mellett fontos feladatuknak tartják a kultúra népszerűsítését a legkisebbek körében is.

Mi a jó a gyereknek?

- A saját ismerősi, baráti körünkben is gyakran szembesültünk azzal, hogy nehéz olyan kreatív, teljes odafigyelést kívánó programot találni a gyerekeknek, amiket nem feladatként, hanem közös játékként élnek meg úgy, hogy az közben a személyiségüket is fejleszti. Sokat gondolkodtunk Barbival, hogy a saját szakmánkat miként tudnánk ötvözni a gyerekek világával és így született meg a Mutasd magad! A covid alatt volt időnk kidolgozni a modellt, ami két pillérre épül, a kisebbeknek egy játékos koncertre és egy workshopra, amit két korosztálynak tartunk: kicsiknek és a nagyobbaknak – ismertette a projekt születését Kékkovács Mara, aki 21 éve a Budapesti Operettszínház sztárja.

 

 Feloldani a gátat

A zene felszabadító erejével, a ritmus megnyugtató szabályszerűségével, a játékok kreativitást serkentő módszereivel egy komplett fejlesztő foglalkozást hoztunk létre, amelyre elsősorban a kisiskolás, 6-10 év közötti korosztályt várjuk. Ők az a korosztály, akik nagyon nyitottak, együttműködők, de sokuknál fel kell oldani egy gátat, ki kell nyitni egy kaput, hogy a személyiségüket jobban megismerjük. Legyen szó harsány, vagy félénk kisgyerekről, itt mindenki megtalálja a maga „szerepét”

 – magyarázta lelkesen Bordás Barbara, aki egy lassan 8 éves kislány édesanyjaként saját tapasztalattal is bír.

Meg kell menteni a meséket

A koncert egy nyomozás, ahol ismerős dalok, mondókák és a ritmus erejével a gyermekek aktív segítsége kell a "NAGY ÜGY" megoldásához, aminek végső célja a mesék megmentése. – ez nagyon komoly feladat és az első tapasztalatok azt mutatják, a kicsik nagyon fogékonyak a közös játékra. A workshopokra vendég előadók is érkeznek, itt a kamasz korosztályt is megcélozzák

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193646_auto_resized.jpg
origo.hu

Így néz ki ma, 60 évesen a Váratlan utazás sztárja - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27814_resized.jpg?avcount=1715002811
origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193677_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193247_auto_resized.jpg
vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193335_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Juszt hatalmas öngólt lőtt Magyar Péter baloldali tüntetése kapcsán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27815_resized.jpg?avcount=1715002811
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17182599_auto_resized.jpg
astronet.hu

Májusi pénzhoroszkóp 2024.: bőséget hoz a Jupiter és a Vénusz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715002811
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715002811
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189162_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: kibékült a TV2 legmegosztóbb sztárpárja? Kiderült az igazság

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/A5odPdu69oE7JPZND6aWCL_j4FjaCSFmXW9JcAWEyis/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFkNjk5NmZiZWEzNzRmNzdiY2ZhNDI0MmE0Y2U4YWNh.jpg
Csattanás

Tragédia Zircnél: 18 éves sofőr tért át a motoros sávjába

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya