Gyász

„Mellette voltam az utolsó szívdobbanásáig” – felesége könnyek közt közölte, meghalt Fábián Roland

Létrehozva: 2022.10.01.

Módosítva: 2022.10.01.

Fábián Roland az utolsó másodpercig hitt abban, hogy harmadszor is legyőzi a rákot.

Forrás: Pexels

Meghalt Fábián Roland, a Mosollyal a rák ellen alapítvány megálmodója. A fiatal férfi szervezetében kiújult a rák, amivel kétszer már megküzdött. Roland és felesége daganatos betegekkel és hozzátartozóikkal folytatott élő videó beszélgetéseikkel együtt a saját példájukkal adtak hitet a betegeknek és a hozzátartozóiknak.

Ez most egy búcsú Rolandtól és egy búcsú tőletek

jelentkezett be a Mosollyal a RÁK ellen nevű YouTube csatornán Roland felesége.

Mindent megtett és a végsőkig küzdött. Szerintem az utolsó másodpercig hitt abban, hogy ezt mi meg tudjuk csinálni, mert imádott élni. Az intenzív osztályon volt a műtét után, mélyaltatásban. De tegnap ezt a harmadik ütközetet elvesztettük

mondta könnyeivel küzdve Fábián Zsu, aki végig a férje mellett volt. Ahogy ő fogalmazott, az utolsó szívdobbanásáig, és még utána is egy kicsit.

Hozzátette, az oldalt megtartják, mert biztos benne, hogy Roland is ezt szeretné.

Ez most nagyon-nagyon nehéz lesz, de Roland arra tanított, hogy az élet szép és élni kell. Mindig azt mondta nekem, hogy örülni kell mindennek, annak is hogy esik az eső, annak is hogy süt a nap.

Roland és Zsu hat és fél éven keresztül voltak együtt, a betegség elleni második ütközetet együtt, kéz a kézben csinálták végig. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194631_auto_resized.jpg
origo.hu

Magyar Péter védett vasúti kocsiban utazott a vasárnapi tüntetésre, így reagált a MÁV

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27851_resized.jpg?avcount=1715078713
origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194911_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: „Gáz!” – kiakadtak a rajongók Peti nyaralós fotója láttán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192803_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194484_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195955_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Meglepő helyről érkezhet a pofon: sajátjai lökhetik a villamos elé Karácsony Gergelyt?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27854_resized.jpg?avcount=1715078713
origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195774_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Ez a 8 legkülönlegesebb természeti jelenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196054_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rohantak a mentők: négyes karambol történt az M7-esen, több km-es a torlódás

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715078713
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715078713
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715078713
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?