Videó: Így néz ki most a recski munkatábor

1950. július 19-én, a Mátra rengetegei között nyílt meg Magyarország legnagyobb kényszermunkatábora, a mintegy 3000 fős lakosságú Recsk községtől öt kilométerre. Az első deportáltakat már embertelen körülmények közé érkeztek: az első barakkokat is a hegyvidéki birkalegelőn húzták fel, az embereket pedig egy juhhodályban „szállásolták” el.

 Az egyre nagyobb számú deportálttal nem csak a mindennapi, kegyetlen és embert próbáló bányamunkát végeztették, de fogvatartóik velük építtették fel saját börtönüket: 

Életkörülményeik pont olyan borzalmasak és sokkolóak voltak, mint a munkájuk: a hajnali öt órás ébresztés után 10-12 óra kőkemény nehéz fizikai munka várt rájuk télen és nyáron, táplálékuk pedig szegényes volt, az napi, maximum 1000 kalóriányi ételt is csak a legrosszabb, kiselejtezett élelmiszerből kapták meg. Emellett őreik is embertelenül bántak velük: 

Nem csoda, hogy többen megpróbáltak megszökni: az első menekülő, Dobó József, bár sikeresen megszökött, mikor a helyére édesapját vitték el, feladta magát, ami után úgy megverték, hogy lepedőben vitték el, majd elítélték. Legközelebb nyolcan szöktek meg egy remekül eltervezett trükkel, de hetüket elfogták, egyedül Michnay Gyula jutott el Bécsbe, így a világ – és Magyarország – tudomást szerzett a táborról. Azt, hogy az 1953. októberi felszámolás és az 1950 nyári megnyitás között pontosan hány ember vesztette életét a kényszermunkatáborban, sosem tudták meg, a tábori mindennapokról is csak évtizedekkel később értesültek, a kiszabadultakkal – akiket nem vetettek börtönbe – ugyanis titoktartási szerződést írattak alá. Versek és elbeszélések azonban mai napig árulkodnak az ott történt embertelenségekről, köztük az ott raboskodó Faludy György költő számos verse is.

Idén a mai napon a Recski Nemzeti Parkban tartanak emlékünnepet a recski áldozatok emlékére.