Kánikula

Németh Lajos elárulta: Ilyen időnk lesz a nyár utolsó hétvégéjén

Létrehozva: 2022.08.26.

A meteorológiai előjelzések szerint olyannyira visszatér a napsütéses idő, hogy a hétvégére 27-34 fok közé melegszik majd a levegő, vagyis minden bizonnyal kánikulai napok állnak előttünk – ennek valószínűségéről kérdeztük meg az ország máig első számú adekvát szakemberét, Németh Lajost.

A meteorológus, mint mondta, jelenleg nagyon is szerencsés helyzetben van – meg éppen a Balatonban, hiszen kisnyugdíjasként megteheti, hogy akkor válasszon magának szabadidős tevékenységet, amikor az időjárás is kedvező a zavartalan pihenéshez. Ráadásul, ahogyan szavai azt igazolták, a magyarok is igen szerencsés helyzetben lesznek a hétvégén – már ami megint csak a légköri viszonyokat illeti.

Tényleg jön a strandidő

– Úgy fest, hogy az előttünk álló hétvégi napok folyamán az esetleges galibákat okozó frontok elkerülnek bennünket, ami a valóságban egy valódi kánikulai hétvégét jelent – mondta el a Borsnak az időjós. A gyakorlatban ez tehát 30-33, de sok helyen akár 35 fokos nappali csúcshőmérséklettel is jár majd, vagyis nem kell üveggömbbe bámulnunk ahhoz, hogy mi is jósoljunk valamit: idén utoljára tömve lesz a Balaton.

Várhatóan dugig lesznek a "magyar tenger" strandjai  Fotó: Huszár Gábor

– Hasonló napokkal kell számolnunk a jövő hét első felében is, addig ugyanis mindenképp velünk marad a hőség, az előrejelzések szerint azonban éppen a meteorológiai nyár augusztus 31-i végeztével, illetve szeptember első napjától, vagyis a meteorológiai ősz kezdetén a naptárnak megfelelő szintre süllyed majd a hőmérséklet – magyarázta Németh Lajos, hozzátéve, hogy ez persze még közel sem jelent hideget.

Szeptemberben sem kell fáznunk

– 30 fok ugyan nem lesz, de ezt bizonyára sokan nem is bánják: az éjszakák valóban hűvösebbek lesznek már, de általánosságban véve csend, nyugalom és béke honol majd a légkörben – jegyezte meg a meteorológus, akinek nem mellesleg a május mellett a szeptember a kedvenc hónapja.

És pláne az lenne, ha az 1975-ös ismétlődne meg, amikor is egész hónapban 20 és 25 fok között ingadozott a nappali hőmérséklet, mindemellett a Balaton vize sem csökkent 22 alá 

– mesélte a nosztalgikus hangulatba került szakember, hozzátéve, hogy ráadásul éppen akkor kezdte meg tevékenységét az Országos Meteorológiai Szolgálatnál.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192159_auto_resized.jpg
origo.hu

Szánalmas, röhejes, megalázó: Magyar Péter énekelni akarja tanítani az operaénekes Rost Andreát - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27804_resized.jpg?avcount=1714959910
origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191301_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Lezárták a testőrök Magyar Péter kocsiját a debreceni vonaton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188602_auto_resized.png
metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191333_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714959910
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191997_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Orlando Bloom Katy Perryről: „Semmiért nem cserélném el ezt a szerelmet!”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191842_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Utcán talált üvegbe ivott bele az ötéves kisfiú: összeesett, rohantak a mentők

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák