Dráma

Megrázó sorokkal búcsúztak tanárai a 9 éves meghalt Oliviától

Létrehozva: 2022.08.25.

A család és a barátok szíve darabokra tört.

Egy kilencéves kislány elhunyt, szülei pedig lőtt sebeket szereztek, miután hétfő éjjel a liverpooli Knotty Ash-ben egy férfi lövöldözni kezdett a házukban. A lövöldözőt egyelőre keresi a rendőrség, a közösség megdöbbent a brutális bűncselekmény hallatán.

Annak az iskolának az igazgatója, ahová a lövöldözés áldozata, Olivia Pratt-Korbel járt, azt mondta, hogy sokkos állapotban van és nem tudja elhinni a halálhírt. Rebecca Wilkinson jószívűnek nevezte Oliviát, mondván, hogy egy kis napsugár, egy élénk kis lélek volt, aki nagyon, nagyon népszerű volt a társai körében. Hozzátette, fogalma sincs mi lesz, amikor a gyerekek visszatérnek majd az iskolába és ő már nem lesz ott.

„Imádott szerepelni, nemrég részt vett az Óz, a nagy varázsló című iskolai előadásban. Olivia nagyon fog hiányozni az iskolánk dolgozóinak és a gyerekeknek is” – monda Rebecca Wilkinson.

A liverpooli érsekség is kiadott ma egy közleményt, amelyben azt írta, hogy mély megdöbbenéssel és szomorúsággal értesültek a tragikus hírről.

„Az egyházmegye nem akarja, hogy az emberiséget fenyegesse hasonló tragédia! Olivia egy iskolai közösség tagja volt... Gondolataink és imáink a családjával, barátaival, osztálytársaival, tanáraival és a helyi közösséggel vannak” – áll az érsekség közleményében.

Serena Kennedy, Merseyside rendőrfőnöke a sajtótájékoztatón elmondta, hogy Olivia családja teljesen összetört, vigasztalhatatlanok és a szívű megszakadt. Továbbá felszólította Olivia haláláért felelős férfit, hogy adja fel magát. A rendőrség már biztos abban, hogy az ámokfutónak semmi köze nem volt a családhoz - írja a Mirror. 

(via)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek