Rémisztő

Sokkot kapott a férfi attól, amit új házának a falában talált - fotó

Létrehozva: 2022.05.15.

Horrorfilmekbe illő felfedezést tett az az általános iskolai tanár, aki saját kezűleg végzett felújítást új otthonában.

Képünk illusztráció

Forrás: Pexels

Alig néhány nappal az ingatlanhoz tartozó kulcsok átvétele után a 32 éves Jonathan Lewis egy furcsa kábelre lett figyelmes új házában a liverpooli Waltonban, ezért utánajárt, hová is vezet a vezeték – írja a Mirror. Áthatolt hát a falon, és vélhetően soha többé nem tudja majd kiverni a fejéből, mit is pillantott meg annak túloldalán:

a feltáruló lépcső alatti helyiségben egy félelmetes rongybaba ücsörgött

– ez azonban még mind semmi!

Jonathan már az első pillanatra sem igazán hitt a szemének, de attól, amit a baba kezében talált, csak még inkább rátört a pánik:

a gyermekjáték egy levelet szorongatott, melyen az állt, hogyan is ölte meg a korábbi tulajdonosokat ő maga

– és persze azt sem rejtették véka alá a sorok, miért is gyilkolta meg őket.

Mint kiderült, a horrorbaba azért végzett mindenkivel, mert azok „túl boldogok” voltak!

„Kedves Olvasó, új tulajdonos: köszönöm, hogy felszabadítottál! A nevem Emily, az első gazdáim 1961-ben éltek itt, de nem szerettem őket, ezért menniük kellett. Folyton csak énekeltek a boldogságtól. Majd’ elhánytam magam. Úgy döntöttem, leszúrom őket, szóval remélem, hogy neked is vannak késeid. Szép álmokat!” – így hangzanak a sorok, melyeknek Jonathan természetesen nem dől be.

Mint azt a férfi elmondta, hiába 1961-et ír a levél, a konyhán látszik, hogy 4-5 évesnél nem lehet régebbi, ráadásul maga a papír sem tűnik túl öregnek.

Őszintén mondom, én is kitalálok majd valami hasonlót, ha majd eladom a házat

– nyilatkozta nevetve a férfi.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17197862_auto_resized.jpg
origo.hu

Brüsszel bejelentette a világháborús felkészülést

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27870_resized.jpg?avcount=1715118010
origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyszüleink még ismerték: te vajon tudod, mit jelentenek ezek a régi szavak?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193247_auto_resized.jpg
vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194593_auto_resized.png
hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27872_resized.jpg?avcount=1715118010
origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17198066_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A jegygyűrűmet letakarom” – a kamerák előtt akarták felszedni Kárpáti Rebekát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715118010
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715118010
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187827_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Akikre mindig számíthatsz: ez a 3 csillagjegy a legmegbízhatóbb mind közül

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/sP0HBy05CF5JJVI_lzNHpdu9sB2Z_oiHc0fvRgyBhCY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzIxMjNlZDIzNjVkNzRjY2Y5NWM3M2UzZjlmNjhjM2Fj.jpg
Daganat

Rettenetes hírt kapott a mindkét szemétől megfosztott kemecsei édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/8JXD0gEALsFznGjbtEmmI31sfdwVbGYfkRRYYNe5tQg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UzYzdiMWRiOGFjNTQ4YmViMGQ4YjYwYWJkNzQxOGU5.jpg
Aktuális

"Olyan dolgokkal kezdte anyát zaklatni..." – hátborzongató részletek derültek ki, ezért ölhetett a szentesi gyilkos