Pénzkérdés

Ha nincs forgalmi, nincs olcsó benzin!

Címkék
frissbenzin

Létrehozva: 2022.05.31.

Múlt péntek óta csak a magyar rendszámú autók tulajdonosai tankolhatnak hatósági áron, aminek a többség örül, ám kiderült: nem zökkenőmentes az átállás. Be kell ugyanis mutatni a forgalmit, ami sokaknak feladja a leckét.

Olykor idegesek a magyar autósok, amiért be kell mutatniuk a forgalmit a benzinkút pénztáránál – jelezte a Bors egyik olvasója, Dezső. Pedig érdemes ezt megtenni, hiszen enélkül a piaci áron vehetnek benzint vagy gázolajat, nagyjából másfélszeres áron, 700-720 forintért. Olvasónk jelezte: ennek ellenére néhány sofőr agresszívan, bunkón viselkedik, amiért be kell mutatnia a zöld színű papírt.

Forgalmi nélkül el sem indíthatnánk az autót

– Szombat reggel tankoltam az egyik XV. kerületi kúton. Éppen fizettem, amikor a másik pénztárnál egy motoros került sorra. Amikor a kasszás hölgy el akarta kérni a forgalmiját, hogy kedvezményes árat üthessen a gépbe, felkapta a vizet és kiabálni kezdett vele.

Azt vágta a pénztáros fejéhez, hogy nem rendőr, ezért nem fogja odaadni az engedélyt, egyébként sincs nála, csak beugrott tankolni.

A lány próbált védekezni, mondván ő csak a szabályokat tartatja be. Erre bunkón utasította a férfi a pénztárost, hogy menjen ki és nézze meg a rendszámot – mesélte a megdöbbentő esetet olvasónk, aki a saját fülével hallotta, ahogy rendőrt akartak hívni a helyszínre.

Forgalmi engedély
Forgalmi engedély felmutatása nélkül másfélszeres áron vehetünk üzemanyagot Fotó: Végh István

A MOL is alátámasztja: sajnos sok a vita

A Bors megkereste a MOL-t, vajon ők mit tapasztaltak az elmúlt napokban.

– Komolyabb atrocitások nem történtek, de egy-egy vita, szóbeli összetűzések előfordultak a töltőállomásokon – mondta lapunknak Bakos Piroska, a MOL szóvivője, aki hozzátette, az első egy-két napon még voltak, akik nem értették, miért kell bevinniük a forgalmit, de a kútkezelők és a pénztárosok türelmesen elmagyarázták a vevőknek, hogy csak így kaphatják meg a hatósági árú üzemanyagot, a forgalmi engedély felmutatása pedig az ő érdekük is.

Hatósági árra felhívás
Ilyen és ehhez hasonló felhívások fogadják a vevőket a kutakon Fotó: Végh István

Felesleges a balhé, így gyorsabb a kiszolgálás

– Sokan megkérdezték, hogy miért nem elég megnézni a biztonsági kamerán a rendszámot. Gondoljunk bele, ha négy kútoszlopon, az összes kút egyszerre foglalt, a pénztáros munkatársnak nagyon nehéz nyomon követni, hogy melyik autó tulajdonosa szeretne éppen fizetni. A forgalmi felmutatásával sokkal gördülékenyebb és gyorsabb a kiszolgálás – hangsúlyozta a szóvivő. Bakos Piroska azt is kiemelte: a MOL hálózatában az országhatárok melletti benzinkutakon nemcsak magyarul és angolul, hanem a szomszédos ország nyelvén, írásban tájékoztatják a vevőket a jelenleg érvényes szabályokról.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek