Fóbia

Fóbiája miatta 25 évig csak szendvicset evett, sokkoló betegséget diagnosztizáltak nála

Létrehozva: 2022.05.28.

Zoe egy ritka étkezési zavarral, pontosabban ételfóbiával küzd.

Szörnyű betegséget diagnosztizáltak egy 25 éves lánynál, miután gyerekkora óta nem volt hajlandó mást enni, kizárólag szendvicset, amibe csak chips, hagyma és vaj került. Zoe hozzáállását, azonban teljesen megváltoztatta amikor kiderült, hogy szklerózis multiplexben szenved. 


"A szüleim azt mondták, hogy semmi mást nem voltam hajlandó a számba tenni" – mesélte Zoe. Azt is elmondta, hogy más étel szóba sem jöhetett, ugyanis fizikailag megbetegedett tőlük


Zoe szeretett volna meggyógyulni, ezért David Kilmurryhez  fordult, aki hipnózissal kezelte a fiatal lány fóbiáit. A kezelés sikeresnek bizonyult, így Zoe 23 év után már tud más ételeket is enni. 

Mi a szklerozis multiplex?

A szklerozis multiplex krónikus, a központi idegrendszer fehérállományának gyulladásos betegsége, melynek következtében károsodnak az idegsejtek és az idegsejteket körülvevő, úgynevezett myelin. Döntően fiatal felnőttkorban jelentkezik, és az esetek felében a visszafordíthatatlan szövetkárosodás miatt rokkantsághoz vezet.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192625_auto_resized.jpg
origo.hu

Meg fogok halni - döbbenetes őszinteséggel beszélt a válogatott focista

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27807_resized.jpg?avcount=1714989311
origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17184251_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 leggyorsabb ebédrecept hétvégére, hogy ne strázsálj a konyhában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192466_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Dárdai Pál 30 milliót követel, Berlinben 121 érvet hoztak fel ellene és mellette

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27808_resized.jpg?avcount=1714989311
origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192031_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most kaptuk: robbanás volt az áruházban, elvesztette a karját egy férfi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186386_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek teljesen megváltozik az élete májusban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17183668_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szakított a vőlegényével! Megszólalt Marics Peti állítólagos barátnője - Exkluzív

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189162_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: kibékült a TV2 legmegosztóbb sztárpárja? Kiderült az igazság

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika