Dráma

Sokkoló diagnózist kapott a 22 éves nő, aki részegnek tűnt a munkahelyén

Létrehozva: 2022.04.20.

A munkatársa vitte kórházba a fiatal nőt.

A 22 éves Annie Newcomenet munkatársa vitte a sürgősségi osztályra, aki "tudta, hogy valami nincs rendben", miután megfigyelte furcsa viselkedését. Először azt hitte, a fiatal nő azt akarja titkolni, hogy részeg, ám tudta, hogy Annie úgy nem menne be a munkába.

A kórházban azt mondták a nőnek, hogy a tüneteit a stressz okozza, ám ezt ő nem tudta elfogadni.

"Logopédus vagyok. A munkám olykor megterhelő, de nem mondanám stresszesnek. Nem stresszesebb, mint bárki másé. Az egyik kollégám vitt be a sürgősségire, mert tudta, hogy valami baj van. Munka közben nem éreztem magam jól, mindent elfelejtettem. A teremből bementem az irodába, de nem emlékeztem, miért is, de azt is elfelejtettem, előtte mit csináltam" - mesélte Annie.

A sürgősségi után inkább felhívta a háziorvosát, aki beutalta egy neurológushoz. A találkozón elmondta a tüneteit, az orvos pedig jószerével azonnal diagnosztizálta. 

"Elmeséltem, hogy epizódjaim vannak és azok után elfelejtek mindent. Megfordult és azt mondta, epilepsziás vagyok. Megdöbbentem, nem tudtam, hogy ez felnőtt korban is kialakulhat. Azon tűnődtem, honnan tudhatná, hogy epilepsziás vagyok anélkül, hogy bármilyen hivatalos vizsgálatot elvégezne. Alapvetően úgy diagnosztizálják, hogy valaki leírja a tüneteit, majd ha sikerül kimutatni az EEG-n, azután állíthatnak fel formális diagnózist. De ha éppen abban a pillanatban nincs roham, lehet, hogy soha nem jelenik meg a teszten. Azt mondta, hiába várnánk meg a vizsgálatokat, akkor is epilepsziás leszek, ahogy ez már több mint hét alkalommal megtörtént. Azt is elmondta, hogy elveszik a jogosítványomat, nem vehetek ezentúl ülőfürdőt, de strandra se mehetek kísérő nélkül. A függetlenségem nagy részét ebben a pillanatban vették el tőlem".

Annie gyógyszeres kezelést kapott és mostanra ennek hála sikerült napi 2-3 rohamra csökkenteni a szenvedését. 

"Szerencsére nem a földre esős, rángatózós rohamaim vannak. Csak olyan, mintha kimennék a szobából, miközben a testem egy helyben marad. Az elmém viszont máshol jár. Ezután 6-7 percbe telik, amíg újra beszélni tudok. Logopédus vagyok. A beszéd a munkám. Rettenetes, hogy éppen ez sérül."

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek