Felmérés

Nézőpont Intézet: A kormány az ország érdekeit nézi

Létrehozva: 2022.03.28.

A kormány az ellenzékkel szemben az ország érdekeit nézi, amikor azt mondja, hogy Magyarországnak ki kell maradnia az ukrajnai háborúból - jelentette ki a Nézőpont Intézet elemzési igazgatója az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.

Forrás: NÉZŐPONT

A külpolitika és a háború nem játék, hiszen emberi életekről van szó. Azt a kérdést kell feltenni ebben a helyzetben, hogy ez a mi háborúnk-e és ebben részt kell-e venni - fogalmazott Boros Bánk Levente.

Szerinte miközben a kormány az ország érdekeinek képviseletét tartja szem előtt, a komplett ellenzék "szereptévesztésben van", és alapvetően érzelmi-ideológiai alapon közelíti meg a kérdést. Az elemző rámutatott: háborús helyzetben egy olyan döntés, ami lehetővé teszi a fegyverszállítást Ukrajnába vagy katonákat küldene a harctérre, hétköznapi emberek milliót vonná be a háborúba. Ezért mondja a kormány, hogy Magyarországnak ki kell maradnia ebből a háborúból - fűzte hozzá.

A politika olyan szakma, amit profiknak kell művelni, különben felelőtlen, ad hoc jellegű kijelentések és intézkedések születnek. Szerinte az ellenzék álláspontja abból is fakad, hogy Márki-Zay Péter, a baloldal miniszterelnök-jelöltje híján van a politikai tapasztalatnak és annak a tulajdonságnak, hogy megértse az embereket, és alapvető tényekkel sincs tisztában - jelentette ki Boros Bánk Levente.

A műsorvezető felidézte, hogy Márky Zay Péter egy fórumon helyeselte Orbán Viktor intézkedéseit és úgy nyilatkozott, hogy mindent úgy tenne, mint a miniszterelnök. Boros Bánk Levente úgy reagált: Márki-Zay kijelentése azt a kérdést veti fel a választó számára, hogy ha ugyanazt csinálná mint Orbán Viktor, akkor minek válasszon mást.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190993_auto_resized.jpg
origo.hu

Az elhagyatott kínai bevásárlóközpont Leedsben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714974911
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191567_auto_resized.jpg
vg.hu

Eladóvá vált az Andy Vajna által bérelt villa: 2,7 milliárd forintot kér érte a tulajdonos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714974911
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17169989_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 29-május 5.: Nagyon kedvező változásokat jeleznek a bolygók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191842_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Utcán talált üvegbe ivott bele az ötéves kisfiú: összeesett, rohantak a mentők

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188786_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Földi pokol: közel jár az összeomláshoz a rákbeteg Katalin hercegné

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188145_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Tiszta apja ez a gyerek” – megmutatta ritkán látott gyermekét Kulcsár Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191364_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Több életem is van" – őszinte vallomást tett Szinetár Dóra

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat