SZIN

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN: Itt vannak az első fellépők

Létrehozva: 2022.02.14.

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró buli, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti fesztiválra érkezik – mások mellett – Jason Derulo, Rag'n'Bone Man, Tom Grennan és Alle Farben. A SZIN augusztus 24-27 között lesz a már megszokott helyen, a Napfény Városában, a Szegedi Partfürdőn. 

Első nekifutásra harminc névvel jelentkezett az itthoni fesztiválszezon nyárbúcsúztató bulisorozata, a Szegedi Ifjúsági Napok és rögtön - a legnagyobb hazaiak mellett - már négy világsztár is helyet foglalt a listán. „A korábbi években is „egymásnak adták a mikrofont” a SZIN-en a nemzetközi sztárok. Míg a 2020-as elmaradt fesztivál után tavaly a hazai zenészeknek igyekeztünk segíteni a fellépési lehetőséggel, két év után újra visszatér hozzánk a nemzetközi felhozatal” – mondta Kolonics Erika, a SZIN főszervezője. „Egyelőre négy külföldi fellépőt jelentünk most be, de hamarosan jönnek továbbiak is” – tette hozzá.

Már biztosra vehető tehát, hogy jön a SZINre korunk egyik legsikeresebb R'n'B és pop előadója, Jason Derulo, a Human című szupersiker dalt jegyző Rag'n'Bone Man, aki egy hosszabb visszavonulás után tavaly rukkolt elő új albummal. 

2022 új zenéket és az eddigi legnagyobb műsoraimat jelenti

– írta Tom Grennan, aki szintén a tavaly megjelent lemezének dalait (is) hozza a SZIN-re, és Szegedre érkezik a nyár végén a techno, house és a trance műfajában otthonosan mozgó Alle Farben is.

A most bejelentett hazai sorban pedig ott van Majka & Curtis, a Bagossy Brothers CompanyBSW, a Wellhello, a Follow The Flow, a Punnany Massif, a Vad Fruttik, a 30YByeAlex és a SleppAlee, a HoneybeastHorváth TamásAzahriah, a Carson ComaKrúbi, a Bëlga, az Esti KornélManuel, a Lóci játszikDzsúdló, az Elefánt, a Bohemian Betyars, a Road, a Supernem, a Fish! és a Csaknekedkislány

Jegyek online a www.szin.org/jegyek  oldalon már kaphatók.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195780_auto_resized.jpg
origo.hu

A Ferrari pilótája szerint saját csapata fosztotta meg a győzelemtől az F1-es Miami Nagydíjon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27851_resized.jpg?avcount=1715070311
origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185029_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194595_auto_resized.jpg
ripost.hu

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194930_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Pankotai Lili megcsúszott, de úgy tűnik, sikerült elballagnia

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27852_resized.jpg?avcount=1715070311
origo.hu

Gyorshajtáson kapták L.L. Juniort

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715070311
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715070311
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715070311
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?