Aszteroida

Komor figyelmeztetést adott ki a NASA: veszély fenyegeti a Földet

Létrehozva: 2022.01.16.

Módosítva: 2022.01.16.

Vannak olyan aszteroidák, amelyeket még a NASA sem vesz észre.

A pusztító aszteroidák "észrevétlenül" lopakodhatnak a Föld közelébe. Erre jutottak legalábbis a NASA tudósai, akik aggályaikat fejezték ki. Ugyanis a Föld forgása és a Nap körüli keringés miatt előfordulhat, hogy az éjszaka felénk zúduló objektumok átcsúszhatnak a számítógépes teleszkópok hálózatán.

Egy 100 méteres, a Föld mellett mindössze 43 000 mérföldnyire elsuhanó aszteroida elég volt ahhoz, hogy 2019-ben felbolygassa a csillagászati ​​közösséget.

Mivel csak 24 órával korábban észlelték, az Egyesült Államok Kongresszusa megbízta a NASA-t, hogy azonosítsa a 140 méternél nagyobb aszteroidák 90%-át, amelyek becsapódás esetén elpusztíthatnak egy nagyvárost.

A NASA aszteroidafenyegetések elhárítására vonatkozó utasításainak részeként tavaly egy drónt indítottak útnak, hogy belecsapódjon egy üstökös holdjába, hogy eltérítse a pályájáról, mivel potenciális veszélyt jelentett a Földre. 

Egy most megjelent tanulmány szerint a Földet keletről közelítő aszteroidák 50%-a jellemzően lassulási periódusokon megy keresztül, ami megnehezíti észlelésüket. Ugyanis a Föld forgása miatt olykor álló objektumnak tűnnek. A NASA éppen ezért újabb terveket alkot arra, hogyan tudnák pontosabban meghatározni a felénk száguldó aszteroidák helyzetét.

(via)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek