Brutális

Holttestekkel teli autó parkolt egy mexikói kormányzati épület előtt

Létrehozva: 2022.01.06.

Holttestekkel teli autó parkolt a közép-mexikói Zacatecas állam kormányzati palotája előtt - ismertette csütörtökön David Monreal helyi kormányzó.

Az autót a kora reggeli órákban állították a kormányzati épület elé, a sofőr pedig elmenekült a helyszínről - tette hozzá Monreal a még mindig karácsonyi díszben pompázó Zacatecas állam azonos nevű székhelyének főterén készített felvételen.

Bár Monreal nem említett számot, a helyi sajtó hat holttestről számolt be. A bűntett hátterét homály fedi, ugyanakkor a közép-mexikói államban a Sinaloa és a Jalisco Új Generáció kábítószer-kartell háborúzik egymással. Zacatecason keresztül szállítják ugyanis az Egyesült Államokba csempészendő kábítószer zömét Mexikón belül.

Mexikó mintegy 15 éve szenved a kartellek és a biztonsági erők erőszakjától. Mióta az akkori elnök, Felipe Calderón 2006-ban katonai eszközökkel próbált véget vetni a kábítószeres bűnözésnek, az erőszakhullám nagyjából 350 ezer áldozatot követelt, további 96 ezer embert pedig eltűntként tartanak nyilván. 

Mára Mexikóban számos, nagy befolyással rendelkező kartell, illetve bűnszervezet aktív. Ezek gyakran korrupt politikusokkal és biztonságiakkal állnak kapcsolatban.     

Andrés Manuel López Obrador jelenlegi mexikói elnök csütörtökön ismertette az előzetes bűnügyi statisztikát, miszerint tavaly a gyilkosságok száma négy százalékkal, 33 410-re csökkent 2020-hoz képest. Ez nagyjából 92 gyilkosságnak felel meg naponta. A legtöbb gyilkosság az országban büntetlen marad.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188844_auto_resized.jpg
origo.hu

Újabb megdöbbentő hírek érkeztek a rákos Katalin hercegnéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27804_resized.jpg?avcount=1714955112
origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187827_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Akikre mindig számíthatsz: ez a 3 csillagjegy a legmegbízhatóbb mind közül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191475_auto_resized.jpg
vg.hu

Tiltakozás fogadta Németországban a Budapesten nemrég fellépő orosz operaénekesnőt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185977_auto_resized.jpg
vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714955112
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187697_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17182918_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szeretlek téged minden apró részletedben" - megható sorokkal és szerelmes fotókkal üzent férjének Vasvári Vivien

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192031_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most kaptuk: robbanás volt az áruházban, elvesztette a karját egy férfi

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák