Aktuális

Azért jöttünk ide, mert itt senki nem hallja meg, ha sikítasz – szörnyű dolgokat tett a Bakonyban egy pedofil - 18+

Bors

Létrehozva: 2021.12.08.

„Tudhattad volna, hogy erre megy ki a játék” – mondta neki a 44 éves férfi.

Forrás: Pixabay

Két nőt is molesztált egy 44 éves férfi a lakóhelyéhez közeli erdő széli vadlesen a Bakonyban, egyikük egy kiskorú.

Tavaly nyáron történt mindkét eset, a kislány gyanútlanul mászott fel a vadlesre pihenni és olvasni, amikor megjelent a férfi, és beszélgetni kezdett a lánnyal. Még a nála levő pillangókését is megmutatta, és egyre közelebb húzódott hozzá, amitől a fiatal lány félni kezdett, és felállt, hogy elmenjen.

A férfi azonban váratlanul tapogatni kezdte, magához rántotta, és közölte vele, „tudhatta volna, hogy erre megy ki a játék”. A lány védekezett, megrúgta a férfit, és sikerült elmenekülnie.

A másik áldozata egy egyedül sétáló nő volt, akihez hozzá csapódott, azzal, hogy vadőr, és beszélgetni kezdett. Egyszer csak váratlanul szembefordult a nővel, és közölte, hogy

azért jöttek ide, mert itt senki nem hallja meg, ha sikít. A nő védekezni kezdett, kiabált, ütlegelte a férfit, aki egy idő után elengedte az áldozatát.

Az ügyészség vádiratában fegyházbüntetést javasolt a Veszprémi Járásbíróságnak a férfival szemben, aki letartóztatásban várhatja az ítéletet.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194408_auto_resized.jpg
origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27830_resized.jpg?avcount=1715021112
origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193048_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem akárhogy kívánt sok sikert Orbán Viktor az érettségizőknek + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193579_auto_resized.jpg
ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193335_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Juszt hatalmas öngólt lőtt Magyar Péter baloldali tüntetése kapcsán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27834_resized.jpg?avcount=1715021112
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194231_auto_resized.jpg
astronet.hu

Az Isteni Kegyelem angyala védelmez minket május 6. és 10. között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715021112
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715021112
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715021112
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?