Aktuális

Presser koncert főpróba márciusban – nyilvános, mégis zárt körben

Bors

Létrehozva: 2021.12.02.

A zeneszerző hosszú pályafutásának majd minden fejezetéből idéz majd, de nem csak a dalokat játssza, hanem kis történeteket is mesél hozzá. 

Presser Gábor szerzői estként aposztrofálja ezt a rendhagyó koncertet, melynek címe: Dalok régről és nemrégről.

S habár e cím alatt számtalan koncertet adott már, garantálható, hogy kétszer ugyanarra a koncertre nem tud beülni a kedves koncertlátogató. Erre nem csak a hatalmas életmű - Omega, LGT, számtalan másoknak írt lemez, színházi darab - hanem „Pici bácsi” közönség iránti alázata, hihetetlen kreativitása, rögtönzőképessége és bölcs, sztoikus humora a garancia.

„Szeretek filmzenét, színházi kísérőzenét, balettet írni… de a dalírástól sehogy sem lehet engem eltéríteni, a végén mindig oda lyukadok ki. Zeneszerző vagyok, aki néha elénekli a dalait.”

A zeneszerző hosszú pályafutásának majd minden fejezetéből idéz majd, de nem csak a dalokat játssza, hanem kis történeteket is mesél hozzá.

Mivel Presser Gábor eredetileg a Kongresszusi Központba, 2020. májusára hirdetett, és 2022. március 12-én és 13-án megvalósuló “Dalok régről és nemrégről” című koncertjei már telt házasak, ezért a szervezők megnyitják a Főpróbát is a közönség számára! 

A "Nyilvános főpróba – zárt körben" :) különleges esemény 2022. március 12-én, szombaton 15:30-kor lesz a Budapest Kongresszusi Központban.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27865_resized.jpg?avcount=1715105411
origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27864_resized.jpg?avcount=1715105411
origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189127_auto_resized.jpg
vg.hu

Új magyar légitársaság a láthatáron? A semmiből megjelent a titokzatos Hungary Cargo Airlines

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196899_auto_resized.jpg
ripost.hu

Till Attila kitálalt a Ripostnak: ez történt valójában az Ázsia Expressz forgatásán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192803_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27871_resized.jpg?avcount=1715105411
origo.hu

Intim helyzetben fotózták a Házasság első látásra legmegosztóbb házaspárját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27863_resized.jpg?avcount=1715105411
ripost.hu

Magyar Péter így váltogatja álláspontját szinte mindenben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715105411
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715105411
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715105411
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/sP0HBy05CF5JJVI_lzNHpdu9sB2Z_oiHc0fvRgyBhCY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzIxMjNlZDIzNjVkNzRjY2Y5NWM3M2UzZjlmNjhjM2Fj.jpg
Daganat

Rettenetes hírt kapott a mindkét szemétől megfosztott kemecsei édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/8JXD0gEALsFznGjbtEmmI31sfdwVbGYfkRRYYNe5tQg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UzYzdiMWRiOGFjNTQ4YmViMGQ4YjYwYWJkNzQxOGU5.jpg
Aktuális

"Olyan dolgokkal kezdte anyát zaklatni..." – hátborzongató részletek derültek ki, ezért ölhetett a szentesi gyilkos