Aktuális

200 nőt erőszakolt és ölt meg a véreskezű sorozatgyilkos, a zsaruk is ledöbbentek, amikor kiderült a munkája

Bors

Létrehozva: 2021.12.11.

Munkájának köszönhette a sorozatgyilkos, hogy áldozatai bíztak benne. Így kínozhatta és ölhette meg őket anélkül, hogy két évtizeden keresztül felmerült volna a neve, mint gyanúsított.

Két teljes évtizeden keresztül szedte áldozatait a rém: részeg nőknek ajánlott fuvart bárokban. Mivel rendőr volt, bíztak benne – sajnos azonban ez a bizalom végzetesnek bizonyult. Megerőszakolta, megkínozta, majd pedig megölte őket.

Mikhail Popkov jelenleg az egyetlen olyan elkövető, aki kétszeres életfogytig tartó börtönbüntetéssel ül egy orosz börtönben. Alighanem országa legrettegettebb bűnözője, aki 1992 és 2010 között gyilkolt Angarszk, Irkutszk és Vlagyivosztok környékén. A nők holttestét erdős területeken vagy simán az útszélen hagyta, később pedig – mint rendőr – tért vissza a tett helyszínére.

Popkovot végül 2015-ben ítélték el 22 nő meggyilkolásáért, azonban biztosra vehető: ennél sokkal több áldozata volt. A hatóságok úgy vélik, 200 ember halála köthető hozzá. Két évvel az ítélethozatal után egyébként további 59 gyilkosságot, 2020 júliusában pedig újabb kettőt vallott be, ezzel jelenleg 83 a beismert emberölései száma.

A helyi, kegyetlen gyilkosságok elkövetőjét sokáig nem találták, így Popkov évtizedeken keresztül ténykedhetett. Végül egy keréknyom alapján azonosították be az autóját, majd ezt követően DNS-mintának köszönhetően vált bombabiztossá a vád.

A rém az elfogása után felfedte: kétes erkölcsük miatt büntette meg a nőket, önmagára pedig úgy tekintett, mint aki megtisztítja a közösséget. Kegyetlen tettei véres mivoltát jól mutatja, hogy – elfogása előtt – a gyilkosra a sajtó "a vérfarkas" néven hivatkozott.

(Via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17183879_auto_resized.jpg
origo.hu

Felismerhetetlen lett Tom Cruise barátnője, a Top Gun szőke bombázója

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714981211
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192258_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186639_auto_resized.jpg
vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190976_auto_resized.jpg
ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191489_auto_resized.png
hirtv.hu

Paláver: Nadrágszíjas plakátokkal fogadták Debrecenben Magyar Pétert + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714981211
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17181852_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Gordon Ramsay elárulta, hogyan készül a tökéletes, ropogós sült krumpli

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Majoros Hajni drámai vallomása, rémálom az RTL-en, Tóth Gabi segítséget kért – íme a heti top 5 sztárhír

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191997_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Orlando Bloom Katy Perryről: „Semmiért nem cserélném el ezt a szerelmet!”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17176007_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagy lagzira készül a Házasság első látásra párja!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Az egész ország riasztást kapott, ekkor csap le a brutális vihar

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat