Eltűnés

Játszótérről tűnt el: Angyalarcú 3 éves kislányt keres a rendőrség

Létrehozva: 2021.12.23.

Hétfőn délután látták utoljára a kislányt.

Forrás: Rendőrségi fotó

A texasi hatóságok nagy erőkkel keresik azt a 3 éves kislányt, aki hétfőn délután tűnt el egy játszótérről. A rendőrök úgy vélik, a kis Lina Sadar Khil súlyos, közvetlen életveszélyben lehet.

Közleményében a helyi rendőrség szóvivője elmondta: hétfőn délután 4 és 5 óra között látták utoljára a kislányt, aki az otthona melletti játszótéren tartózkodott. Ebben az időben az édesanya rövid időre elhagyta a helyszínt, ám mire visszatért, gyermekét már nem találta ott.

Úgy tudni, hogy a kis Lina édesanyja távollétében sem volt egyedül, miután más gyermekek szülei is a játszótéren tartózkodtak.

A gyermek eltűnésének ügye jelenleg is folyamatos nyomozás alatt áll, a helyi rendőrség arra kéri a környékbelieket, hogy akinek bármilyen információja van, azonnal jelentkezzen náluk.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194005_auto_resized.jpg
origo.hu

Mesébe illő vízesésben gyönyörködhetünk Izlandon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27830_resized.jpg?avcount=1715015411
origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194300_auto_resized.png
metropol.hu

Gyász: meghalt a 31 éves olimpiai játékos, a jövő reménysége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192803_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194424_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Magyar Péter színt vallott a háborúról: „Ha rosszat mondanék Oroszországra, minden támogatómat elveszteném”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27834_resized.jpg?avcount=1715015411
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715015411
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715015411
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715015411
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/nf00lsDY_Td-NI2TLtcv8RXVhly2poNk5CI8GarTXJw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkMTBmZGIyNjVjNzQ1YjE4Mzk1MWU0N2Y5MTZlNjdi.jpg
Cirkuszi baleset

"Hajszál híján minket ütött agyon az oszlop" - egy szemtanú drámai beszámolója a hétvégi cirkuszi balesetről