Aktuális

Közelebb van a világvége, mint hinnénk – állítja az időutazó, aki a pontos dátumot is elárulta

Bors

Létrehozva: 2021.10.02.

Sőt, a pusztulás okát is felfedte a jövőből jött férfi.

Forrás: Shutterstock

 John Titor – ezen a néven mutatkozott be a nagyvilágnak az a férfi, aki állította magáról: időutazó a 2036-os évből, aki nem csak a jövőnket, de a ma ismert világ végét is átélte, az pedig

közelebb van, mint gondolnánk.

Állítása szerint a véget egy számítógépes hiba okozza, mely a világ teljes online rendszerének összeomlásához vezet (némiképp hasonlatosan, mint ahogy a Y2K-problémát képzelték el anno).

A férfi egyébként második amerikai polgárháborúról is beszélt, melyben az Egyesült Államok öt részre szakad, valamint a III. világháborúról is vizionált, mely szerinte az USA és Oroszország közt tör ki.

Titor bő 20 évvel ezelőtt kezdte el megjelentetni jóslatait a világhálón, utoljára pedig 2001. március 24-én lehetett hallani felőle, igaz, nem sokkal később egy cég fogta az eddig a neten megjelent jóslatait, és könyv formában kiadta.

Máig rejtély, ki állhatott John Titor posztjai mögött, noha többen megpróbáltak a nyomára akadni. A legvalószínűbb esélyes egy Larry Haber nevű floridai ügyvéd, bár ez az elmélet még nem nyert teljes bizonyítást.

Maga John Titor azt állította: 1975-be kellett volna visszamennie, hogy megszerezzen és a világégés utáni jövőbe juttasson egy IBM 5100-as számítógépet, hogy annak segítségével hozzák helyre a korábban keletkezett számítógépes összeomlást, és "személyes indokból" állt meg a kétezres évek legelején.

Noha Titor jóslatainak egy része biztosan nem jött be (a polgárháború kezdetét 2005-re tette, a harcokat pedig egy rövid, ám de heves világháború zárta volna le 2015-ben), mégis van pár elvakult összeesküvéselmélet-hívő, aki a mai napig hisz neki. Magyarázatukban arra hivatkoznak: maga Titor is azt állította, hogy az időutazásával egy új idősíkot hozott létre, amiben elképzelhető, hogy nem, vagy máshogy/máskor történnek meg azok az események, amiket ő átélt.

(Via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193646_auto_resized.jpg
origo.hu

Így néz ki ma, 60 évesen a Váratlan utazás sztárja - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27840_resized.jpg?avcount=1715024712
origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194798_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Mi a fenék voltak ezek?!" – Három repülő objektum szelte át az égboltot, földönkívülieket sikerült levideózni?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193579_auto_resized.jpg
ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193247_auto_resized.jpg
vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27838_resized.jpg?avcount=1715024712
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186843_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715024712
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715024712
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715024712
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?